Közélet

Ebben nem lesz sok köszönet: extrém drágulás jön a magyar benzinkutakon, már keddtől emelik az üzemanyagok árát

Régen nem látott drágulás megy végbe a magyar benzinkutakon – derült ki a Holtankoljak friss adatközléséből. Egymást érik a bejelentések az üzemanyag-drágulásról. Másfél hete emelik az üzemanyag árát, pedig előtte két hónapon át tartott a csökkenés, írta meg vg.hu.

A SZOKOTT MÓDTÓL ELTÉRŐEN MÁR KEDDEN EMELIK AZ ÜZEMANYAGÁRAKAT

Az üzemanyagár-figyelő blog szerint ugyanis kedden folytatódik az árak emelkedése a benzinkutakon. Ez egyáltalán nem megszokott: a szokásos menetrend szerint szerdán kellett volna, hogy életbe lépjenek az új árak. De nemcsak ez szokatlan, hanem az is, hogy a mostani bejelentéssel két egymást követő napon is árváltozásra kell számítani a töltőállomásokon, miután ma lépett életbe egy, a benzin esetébe 2 forintos, a dízelnél pedig 8 forintos drágítás. Ezúttal frissen az derült ki, hogy:

a benzin 3, a gázolaj pedig 7 forinttal fog többe kerülni.

Így az alábbi átlagárakkal kalkulálhatnak a járműtulajdonosok keddtől:

  • 95-ös benzin – 598 forint/liter,
  • gázolaj – 613 forint/liter. 

EXTRÉM DRÁGULÁS LÁTHATÓ A HAZAI KUTAKON

A magyar üzemanyagár az elmúlt másfél hétben egyértelműen emelkedni kezdett. Ez azért is különösen fájó, mert nagyjából két hónapon keresztül éppen ellentétes folyamat zajlott. Április közepétől – részben a kormányzat fellépésének betudhatóan – masszív árcsökkentés indult meg a hazai kutakon. Április 17-én a 95-ös benzin átlagára 650 forint volt literenként, a gázolajé pedig 647 forint. Vagyis azóta a benzin és a dízel is mintegy 50 forinttal lett olcsóbb.

Ezzel együtt is – a frissen bejelentett üzemanyag-drágulással – januártól mostanáig nagykereskedelmi szinten a literenkénti benzinár 69, a dízelár pedig 50 forinttal nőtt, jóllehet 41 forint a kötelező januári jövedékiadó-emelésre vezethető vissza. Ezt leszámítva a benzinár 28 forinttal emelkedett, a dízelnél pedig 9 forint plusz figyelhető meg. Az 50-70 forint körüli literenkénti drágulás után egy átlagos, 50 literes tankolás 2500–3500 ezer forinttal kerül többe most, mint tavaly decemberben.

Forrás: vg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb