Kikapcs

Lezárult a Szegedi Szimfonikus Zenekar idei szezonja, megválasztották az évad zenészét is, és az is kiderült, ősztől milyen programokkal várják a zenekedvelőket

A közönség által is visszaigazoltan tartalmas évadot zárt a Szegedi Szimfonikus Zenekar – közölte Gyüdi Sándor igazgató karmester csütörtökön az együttes évadzáró társulati ülésen, a Korzó Zeneházban. Az eseményen a társulat titkos szavazáson megválasztotta az évad zenészét is, az elismerést Atyimó Ferenc tubaművész kapta.

SZÁMOS HANGVERSENYEN VARÁZSOLTÁK EL HALLGATÓSÁGUKAT

A társulat a Szegedi Nemzeti Színházban kilenc produkció hetven előadásán, musicaleben, gálákon, operában, operettekben, balettekben játszott – közölte az igazgató. A szegedi bérletsorozatokban 29 hangversenyt adott az együttes, és folytatta gyermek- és ifjúsági koncertjeit is. A Lázár Ervin program keretében harmincnégy előadást tartottak Szegeden és a környező településeken – tudatta Gyüdi Sándor, hozzátéve ezek sora folytatódik a következő évadban is.

A zenekar vendégszerepelt Magyarkanizsán és Zentán, hatalmas sikerrel mutatkozott be az Aradi Kultúrpalotában, áprilisban pedig Pécsen és Veszprémben is koncertezett. Az együttes tagjai által alkotott kamarazenekarok számos hazai és külföldi hangversenyt adtak – mondta az igazgató.

Gyüdi Sándor közölte, bár az évad lezárul, a zenekar munkája folytatódik, a Szegedi Szabadtéri Játékokon négy produkcióban vesznek részt.

DUBÓCZKY GERGELY KOMOLY PERSPEKTÍVÁT LÁT A KÖZÖS MUNKÁBAN

Az együttessel eltöltött első évről Dubóczky Gergely művészeti vezető elmondta, a zenekar kiemelkedő terhelés mellett színvonalas munkát végzett, így komoly perspektívát lát a közös munkában. Szavai szerint sziporkázó programokat játszottak, kiváló szólistákat, vendégkarmestereket fogadtak, a közönség pedig nagyon gyorsan reagált az elvégzett munkára.

A JÖVŐBEN IS SZÉLESÍTIK A REPERTOÁRT

A repertoár szélesítését folytatni fogják a jövőben is, ahogy az új szólisták és karmesterek felfedezését is. A pályájuk elején járó művészek mellett nemzetközileg ismert muzsikusokat is vendégül látnak az új évadban – közölte a karmester. A bérletsorozatok koncertjei közé kortárs művek is bekerülnek. A közönség igényeire reagálva pedig a Kisszínházba négyalkalmas, a barokk és klasszikus repertoárra fókuszáló bérletet hirdetnek meg – tudatta Dubóczky Gergely.

ATYIMÓ FERENC LETT AZ ÉVAD ZENÉSZE

A művészeti vezető szeretné hangsúlyosabbá tenni a társintézményekkel folytatott kooperációt, hiszen a Reök-palotában egy képzőművészeti kiállításhoz kapcsolódó előadásnak, illetve a Kövér Béla Bábszínházzal együtt létrehozott produkciónak is komoly sikere volt. A társulat titkos szavazáson megválasztotta az évad zenészét, az elismerést Atyimó Ferenc tubaművész kapta.

ÍGY NÉZ KI A SZEGEDI SZIMFONIKUS ZENEKAR 2024/2025-ÖS ÉVADÁNAK MŰSORTERVE

Színes repertoárral várnak minden zenekedvelőt a következő évadban is, a a Szegedi Szimfonikus Zenekar 2024/2025-ös évadának műsorterve így néz ki:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: MTI/Szegedi Szimfonikus Zenekar

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb