Szegedi Arcok

Ott vagyunk már? Hihetetlen kalandra készül a 19 éves ásotthalmi Patrik, szamarával Fülessel vág neki egy több, mint 400 km-es túrának, a kezdeményezésről vele beszélgettünk

“Ott vagyunk már?” – ki ne ismerné a népszerű rajzfilmsorozat, Shrek hősét, Szamarat, aki a csupaszív hatalmas ogre útitársa és leghűségesebb barátja számtalan kaland során. Most a mese részben valósággá válik, ugyanis egy 19 éves ásotthalmi fiú gondolt egy nagyot, s a fejébe vette, hogy egy nem mindennapi túrára indul a nyáron, átszeli majdhogynem az egész országot méghozzá szamara társaságában. A különleges kezdeményezés nemes célt szolgál, Koszonits Patrik ugyanis egyrészt így szeretné felhívni az emberek figyelmét eme nagyszerű állatokra, másrészt nagy álma, hogy a csacsik részére létrehozzon egy szamárrezervátumot. Az ötletről, s a túra részleteiről Patrikkal beszélgettünk.

SOHA NEM GONDOLTA VOLNA, HOGY VALAHA EGY TANYÁN FOG ÉLNI

“Soha nem gondoltam volna, hogy valaha tanyán fogok élni és lesz bármilyen állatom” – kezdte történetét Patrik. Mint elmesélte, Mosonmagyaróváron élt családjával, közben Csornán elvégzett egy mezőgazdasági iskolát. Mikor szülei úgy döntöttek, hogy Győr-Moson-Sopron vármegyéből egy Ásotthalom környéki tanyára költöznek, még mindig úgy gondolta, hogy szép környék, de akkor sem élne soha farmon. Azután eltelt egy félév, s Patriknak lehetősége nyílt szülei szomszédságában egy tanya megvásárlására. “Nem sokat gondolkodtam bepakoltam az autómba és irány az új élet. Lassan itt vagyok fél éve és egyre jobban tetszik a tanyasi élet” – mondta el Patrik.

PATRIK AKKOR TALÁLT RÁ ÉLETCÉLJÁRA, AMIKOR SZÜLEITŐL MEGKAPTA FANNIT, A SZAMARAT

Hozzátette, ekkor kapta meg szüleitől szamarát, Fannit. Szerelem volt első látásra, s Patrik akkor határozta el, hogy a jövőben ezekkel a csodálatos és intelligens állatokkal szeretne foglalkozni, s a későbbeikben, ahogy lehetősége engedi, szeretne létrehozni számukra egy szamárrezervátumot, ahol bárki közelről megismerkedhet ezekkel a csodás egyéniségekkel. Mivel álma megvalósításához tőkére lenne szüksége, úgy gondolta, Fannival útrakel egy majdnem az egész országot átölelő gyalogtúrára, hogy felhívja a figyelmet arra, milyen nagyszerű állatok is a szamarak, nem utolsó sorban pedig azért, hogy kezdeményezésével adományokat gyűjtsön, melyből meg tudja valósítani csacsi rezervátumát.

TÖBB, MINT 400 KM-ES TÁV A KÉKTÚRA ÚTVONALON

Patrik jelenleg erre a különleges túrára készül, melynek célállomása Győr-Moson-Sopron vármegyében Rábatamási környéke lesz. A fiatal gazda nem kis fába vágta a fejszéjét, ugyanis egy több, mint 400 kilométeres táv megtétele áll előtte, ami vadregényes tájakon át vezet a Kéktúra útvonal mentén. Azonban már az indulás előtt, a felkészülés során nem várt akadályba ütközött. Noha Fanni maximálisan megbízható társnak bizonyult volna a kalandhoz, hiszen remekül vette az akadályokat a felkészítése során, jól reagált a közlekedési zajokra, nem ijedt meg a váratlan helyzetektől, ám egy sérülés miatt úgy néz ki, mégsem tud Patrikkal útra kelni.

FANNI UTÁN MEGÉRKEZETT FÜLES

“Fanninak van egy csomó a lábán. A doktor úr azt mondta, semmi komoly, de kicsit pihentetni kell. Így arra jutottam, hogy be kell szereznem egy másik szamarat, hogy rövid időn belül el tudjak indulni. Mivel pénzem nincs másik szamárra, ezért a szüleim azt mondták, adnak kölcsön egy csacsira. Így érkezett meg vasárnap hozzám Füles, a 15 éves kanca” – árulta el Patrik. Így a fiatal gazda most Fülessel látott neki újra az elejéről a felkészítésnek: gyakorolják a kantáron való vezetést, kipróbálják, hogy az állat, hogy bírja a megkötést, vagy éppen az autók, vagy más állatok által keltett hangos zajokat. De Patrik azt is elmondta, mindenekelőtt nagyon fontos a bizalmi kapcsolat kialakítása az állattal.

3-4 HÉT ALATT SZERETNÉ TELJESÍTENI A TÚRÁT

Patrik leszögezte, a szamarak nagyon intelligens állatok, könnyen taníthatóak és nagyon ragaszkodóak gazdájukhoz. Nem véletlen, hogy a fiatal gazda családtagként tekint rájuk. Tervei szerint két hét alatt sikeresen felkészül az útra Fülessel, s neki is vágnak a kalandos túrának. Patrik napi 20-25 kilométer megtételével számol, hiszen az út során fontos, hogy az állatot se terhelje túl, no meg alkalmazkodniuk kell az időjárás viszontagságaihoz is, mint a nagy hőség, vagy a zuhogó eső, ami lassíthatja őket. Így Patrik úgy számol, 3-4 hét alatt teljesíthetik a kitűzött távot.

OTT VAGYUNK MÁR? – AKÁR TE IS NYOMON KÖVETHETED A NAGY KALANDOT

Patrik azt is elárulta, nagyon sokat jelent számára az emberek szeretete, biztatása és figyelme, nagyon örül, és nagyon sok erőt ad számára, ha minél többen drukkolnak neki és nyomon követik útját. Ezért a kalandos túráról, s már magáról a felkészülésről is részletesen beszámol az erre a célra létrehozott Facebook oldalán, melynek címe Ott vagyunk már?, így várja követői közé azokat az állatbarátokat, akik általa szívesen megismerkednének közelebbről eme nagyszerű és csodálatos egyéniségekkel, a csacsikkal.

A fotókat köszönjük Patriknak! Fotók forrása: Ott vagyunk már? FB oldal

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb