Közélet

A MOK szegedi elnöke szerint az oltásszkeptikusok miatt folyamatos támadások alatt állnak a gyermekorvosok, az egészségügy napján értékelték az elmúlt fél év eseményeit

Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara tavaly megválasztott elnöke, a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinikájának egyetemi docense szerint folyamatos támadás alatt állnak a gyermekorvosok. A kamara elnöksége a hétfői sajtótájékoztatón arról is beszélt, vannak jó és elfogadhatatlan irányok az egészségügy átalakításában, írta meg a 24.hu.

VANNAK ELŐREMUTATÓ JELEK

Az egészségügy napján tartott sajtótájékoztatót a Magyar Orvosi Kamara elnöksége az elmúlt fél év eseményeiről. Meglécz Katalin, a kamara alelnöke elmondta, februárban egyeztettek Pintér Sándor belügyminiszterrel, akivel arról állapodtak meg, hogy negyedévente találkoznak, a megbeszélések között pedig munkacsoportokban dolgozik együtt a tárca és a kamara. A legutóbbi találkozót a múlt héten tartották, de az alelnök szerint nem értek el áttörő eredményeket, viszont vannak előremutató jelek, mint például a járóbeteg-irányítási rendszer kialakítása. Az alelnök beszélt arról is, hogy több irányelv kidolgozásában is részt vesz a MOK: a pszichiátria, valamint  a kardiológia terén, illetve a képalkotó diagnosztika beutalási rendjének összehangolásában kapott szerepet a kamara.

VANNAK JÓ IRÁNYOK

Svéd Tamás, a MOK főtitkára is elismerte, hogy az egészségügy átalakításában vannak jó irányok is, például az informatikai rendszer fejlesztése. Azt is pozitív fejleményeknek nevezte, hogy a kormányzat végre felismerte: az egészségügyi rendszer a jelen állapotában fenntarthatatlan, ezért azt rendbe kell tenni.

VANNAK PROBLEMATIKUS PONTOK IS

Problematikusnak nevezte ugyanakkor azt a gyakorlatot, hogy orvosokat bilincsben vezetnek ki a munkahelyükről, és az arcfelismerő rendszer bevezetése sem jó irány. Ami azonban elégtelen a főtitkár szerint, az a finanszírozás. GDP-arányosan nem egészen 5 százalékot fordít a kormány az egészségügyre, miközben az uniós átlag 7 százalék. Svéd Tamás hozzátette, jelen állás szerint nincs kormányzati szándék a források növelésére, kizárólag a rendteremtésen van a fókusz. Több pénz nélkül viszont elképzelhetetlen az érdemi fejlődés. “Az jó, hogy megindult a változtatás, de az erőforrások újraelosztása nem elég, plusz források kellenek” – hangsúlyozta.

“HA A KAMARA MEGGYENGÜL, AZ A BETEGEKNEK ROSSZ, DE SZERENCSÉRE A MOK ERŐS TUDOTT MARADNI”

Álmos Péter elnök az orvoskamara helyzetéről beszélve azt mondta, a kötelező tagság megszüntetését követően sikerült megőrizniük 34 ezer tagot, így az aktív orvosok közel háromnegyede jelenleg is kamarai tag. “Ha a kamara meggyengül, az a betegeknek rossz, de szerencsére a MOK erős tudott maradni” – fogalmazott az elnök, hozzátéve, vannak aggasztó jelei annak, hogy már nem kötelező az orvoskamarai tagság.

ETIKAILAG ÉS SZAKMAILAG KÉTSÉGES GYAKORLATOK JELENTEK MEG

Etikailag és szakmailag kétséges gyakorlatok jelentek meg Magyarországon, ezeket a kamara igyekezett csírájában elfojtani – annak ellenére is, hogy a testület eszközei megfogyatkoztak. Álmos Péter a lap kérdésére elmondta, miközben a magyar fogorvoslás magas színvonalú, éppen a fogorvosi gyakorlatban jelentek olyan gyakorlatok, amelyek nem követik a szakmai irányelveket és nem bizonyítottak. De az elnök említette a táplálkozástudomány területén megjelent gyakorlatokat, valamint az életmódorvoslást is.

A magánegészségügy szakmai kontrollja is nagyon felületes, burjánzanak a káros gyakorlatok az elnök szerint, aki kiemelte ugyanakkor, hogy közben nagyon jó gyakorlatok is vannak.

FOLYAMATOS TÁMADÁSOK ALATT ÁLLNAK A GYERMEKORVOSOK

Álmos Péter közölte: miután bejelentették, hogy a kamara ellátja azon orvosok képviseletét, akiket oltás- és vírustagadók pereltek be, többen megfenyegették a MOK-ot, a kamarának a rendőrséghez kellett fordulnia az ügyben. Az elnök elmondta, folyamatos támadások alatt állnak a gyermekorvosok is, akik ellen az oltásszkeptikus szervezetek külön útmutatót állítanak össze, miként lehet őket bíróság elé citálni. Az útmutatók arra vonatkoznak, hogyan lehet kikerülniük a kötelező gyermekoltásokat, milyen kérdéseket és hogyan tegyenek fel a szülők, akik rögzítik az orvossal történt beszélgetéseket, a hanganyagokat pedig felhasználják a perben az orvos ellen.

Forrás: 24.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb