Közélet

Felbolydul a közlekedés a Derkovits fasor-Töltés utca kereszteződésénél: forgalomkorlátozásra és buszmegálló áthelyezésre is számíthatunk

Július 4-től, azaz holnaptól felbolydul a közlekedés Szegeden, a Derkovits fasor-Töltés utca kereszteződésénél. Az adott utcaszakaszon gázvezetéket javítanak a szakemberek, ami miatt forgalomkorlátozásra és buszmegálló áthelyezésre is számíthatnak a közlekedők.

Információink szerint a munkálatok ideje alatt félpályás forgalomterelés és lámpás forgalomirányítás mellett haladhat majd a forgalom, a Töltés utcára viszont egyik irányból sem lehet majd behajtani a Derkovits fasorról. Sőt, a javítások buszmegálló áthelyezéssel is járnak: a Derkovits fasor 18. előtti megálló helyett a Derkovits fasor 24. szám előtt szállhatnak buszra az utazók.

MEGKEZDŐDÖTT A SELMECI UTCA REKONSTRUKCIÓJA IS

Folytatódnak az útfelújítások a városban, ugyanis elkezdődött a Selmeci utca rekonstrukciója. Mészáros Tamás, önkormányzati képviselő beszélt erről a Rádió 88-nak, aki elmondta, hogy az új aszfaltburkolat három és fél méter szélességben és mintegy 154 méter hosszan készül el.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb