Mindenmás

Tiszából pergetett harcsával döntötték meg a HECSMSZ hivatalos rekordlistáját Csongrád-Csanádban

Szépen gyűlnek a rekordfogások a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetség (HECSMSZ) hivatalos rekordlistáján és az abszolút rekordlista legnagyobb hala is megérkezett a múlt héten! 

“Török Gábor pergetett harcsája, amely Tiszán június 24-én érkezett, jelenleg rekordlistánk legnagyobb hala” – közölte a HECSMSZ Facebook-oldalán. A Pecaverzum azt írja, hogy a folyóvízi ragadozó 14 óra 45 körül a csongrádi szakaszon vágott rá a wobblerre.

50 KILOGRAMMOS VOLT A KIFOGOTT HARCSA

A horgász beszámolója szerint a hal 170 centiméteres volt, a tömegét pedig 50 kilogramm körülire becsülte. Azt is elárulta, miután megtörtént a fotózás, a harcsa visszanyerte a szabadságát, ugyanis visszaengedte a vízbe. A lap Oláh Szabolcstól, a HECSMSZ ügyvezető elnökétől magtudta, a vármegyei rekordlistát 2023 nyarán kezdték el vezeti azért, hogy minél több információval rendelkezzenek a kifogott halakról. A 2024-es rekordlistát egyébként itt tudod megsasolni, egész szép példányok vannak már fenn az oldalon.

Nem is olyan rég írtunk arról, hogy egy brutál méretű harcsát fogott egy szegedi horgász a Lencsésen. A hal pontosan 240 centiméteres volt, valamint 81 kilogramm.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb