Közélet

Váratlanul elhunyt Donáth László, a Momentum volt elnökének édesapja

Életének 69. évében váratlanul elhunyt Donáth László evangélikus lelkész, aki 1994 és 2010 között a Magyar Szocialista Párt jelöltjeként országgyűlési képviselő volt. Közéleti pályafutása mellett az Aranyág Alapítvány kuratóriumának elnökeként dolgozott. Édesapja Donáth Ferenc politikus, agrártörténész, a Nagy Imre-per másodrendű vádlottja volt. Egyik lánya Donáth Anna, a Momentum volt elnöke, írta meg az Index.

„Donáth László evangélikus lelkész, a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség parochus emeritusa, volt országgyűlési képviselő 2024. július 11-én, életének 69. évében váratlanul meghalt. Temetéséről a család később gondoskodik” – közölte a család a Népszavával csütörtökön.

1988-BAN AVATTÁK PARÓKUS LELKÉSSZÉ

Donáth László 1955-ben született Budapesten. 1979-ben szerzett diplomát az Evangélikus Teológiai Akadémián, majd segédlelkészként, helyettes lelkészként dolgozott. 1988-ban került a csillaghegyi gyülekezethez, ahol parókus lelkésszé avatták. 1989-ben részt vett a Történelmi Igazságtétel Bizottság kegyeleti bizottságában, valamint alapító tagja volt a Magyar-Zsidó Kulturális Egyesületnek. Ugyanebben az évben az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem elnökségi tagjává is választották. Több karitatív szervezet, így az Aranyág Alapítvány kuratóriumának elnöke is lett. 1978 óta jelentek meg publicisztikái az egyházi, 1987 óta a világi sajtóban, írta meg a Telex.

ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ IS VOLT

Az 1994-es országgyűlési választáson a Magyar Szocialista Párt győztes jelöltje volt Óbudán, majd a következő három választáson is megválasztották. 2010-ben a II. kerületben indult, de alulmaradt a fideszes Balsai Istvánnal szemben. Országgyűlési tevékenysége alatt 1994 és 2002 között az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság tagja, majd 2006-ig alelnöke volt. 2006 és 2010 között az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságban, valamint 2002 és 2006 között a kulturális és sajtóbizottságban dolgozott.

Forrás: index.hu/telex.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb