Kikapcs

Koncertek, kamarazenei órák és hangszerkiállítás – csütörtökön startol a SETRENFest nemzetközi harsonafesztivál Szegeden

A koncertek mellett mesterkurzusok, kamarazenei órák és hangszerkiállítás is szerepel a Szeged Trombone Ensemble által neves külföldi vendégművészek részvételével rendezett nemzetközi harsonafesztivál programjában, amely csütörtökön kezdődik Szegeden – tájékoztattak a szervezők kedden.

Mint megtudtuk, a Szeged Trombone Ensemble (SETREN) 2006-ban alakult a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Zeneművészeti Karának legtehetségesebb harsonásaiból, az akkori harsona professzor és nemzetközi szólista, Gyivicsán György vezetésével. Az együttes hamar kinőtte az alma mater falait, tagjai az egyetem befejezése után Magyarország, Európa, sőt a világ vezető zenekaraiban helyezkedtek el, váltak vezető zenészeivé, ám a kamarazenélés szeretete azóta is összeköti a nyolc muzsikust.

2022-BEN VOLT AZ ELSŐ SAJÁT FESZTIVÁLJUK

A különleges formáció folyamatos szereplője a magyar zenei életnek, rendszeres fellépője rangos nemzetközi fesztiváloknak, hat lemezük jelent meg és rendkívül széles repertoárjukból számaik elérhetők a digitális platformokon is. Az együttes 2022 nyarán szervezte meg először saját nemzetközi harsonás fesztiválját, a SETRENfestet, hogy összehozza a különböző nemzetek legtehetségesebb fiatal harsonásait, akik szakmailag intenzív, mégis baráti hangulatban fejleszthetik tovább hangszeres tudásukat. A diákok részt vesznek mesterkurzusokon, kamarazenei órákon, szakmai beszélgetéseken és előadásokon, illetve hangszerkiállítások keretén belül lehetőségük nyílik kipróbálni professzionális harsonákat.

CSÜTÖRTÖKÖN START

Az idei fesztiválon Christian Sprenger zeneszerző és a Weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora, Jürgen Oswald, a Berlini Staatskapelle basszusharsonása és a berlini Hans Eisler Egyetem tanára és Gyivicsán György, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora, valamint a Szeged Trombone Ensemble tagjai adnak kurzusokat. A közönség az esti koncerteken találkozhat a fesztivál résztvevőivel az SZTE Bartók Béla Művészeti Karán.

A csütörtöki nyitóhangversenyen a Szeged Trombone Ensemble kvartettje lép a színpadra, koncertjükön elhangzanak zenekari átiratok, harsona kvartettre írt művek és egy igazi kuriózumnak számító, elektronikus kíséretű darab is. Pénteken a fesztivál meghívott professzorai és a Szeged Trombone Ensemble tagjai adnak zeneileg sokszínű koncertet. Szombaton este a fesztivál résztvevői a Dugonics téren rendeznek különleges harsonás flashmobot, vasárnap pedig a házigazda együttes és a vendégművészek közös hangversenyén lehet egy minden műfajon átívelő zenei utazás részese a közönség.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb