Közélet

Új helyszínen szállhatnak fel a Szegedre tartó utasok a szabadkai vasútállomáson

2023. novemberében indult újra a vasúti személyszállítás Szeged és Szabadka között. A határ túloldalán zajló gyorsvasút munkálatai miatt azonban az elmúlt időszakban egy ideiglenes megállóról lehetett fel-, és leszállni a Szegedre, Zomborba és Zentára közlekedő vonatokra, amely a LIDL üzlettel szemközti vágányon volt található. Jegyet is itt lehetett váltani, az erre a célra kihelyezett bódéban, mától viszont minden visszakerült az eredeti helyére, a szabadkai személyforgalmi állomásra.

Mint kiderült, a pályaudvar felújítása még nem fejeződött be, a munkálatok javában zajlanak, azonban lehetőség nyílt arra, hogy a negyedik peronra érkezzenek és onnan induljanak az új vasút építése idején is közlekedő személyvonatok.

A JEGYPÉNZTÁR IS ÁTKERÜLT

A Magyar Szó azt írja, hogy a nyomtávot egy új aluljárón keresztül lehet megközelíteni, amely a főállomás és a vámház között helyezkedik el. Írásukban megjegyzik, hogy a jegypénztár is átkerül erre az új helyre. A közlemény szerint az első vonat ma 13 órakor gördül ki az új megállóból.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb