Mindenmás

Napi trash: ilyet sem láttunk még Szegeden, dupla sorban ülve utaznak egy kocsi hátsó ülésén a BYD felé tartó kínaiak

Szegeden mondhatni már hozzá vagyunk szokva, hogy furcsa, vagy meghökkentő dolgokat látunk városunk útjain. Egy ilyen újabb gyönygszemet kapott lencsevégre a Facebook Szegeden közlekedünk csoportjának egyik felhasználója: felvételén jól látszódik, hogy a szóban forgó személyautó három személyes hátsó ülésén dupla sorban utaznak a kínaiak.

Mint a poszt alatti kommentekből kiderült, az eset nem egyedi. Több hozzászóló is hasonló jelenségről számolt be. A posztolók elmondása alapján napi szinten így viszik a BYD építkezésén dolgozó kínai vendégmunkásokat a gyár területére. A nem éppen követendő példaként szolgáló mutatványról a Szegeden közlekedünk csoportban egy videó is megjelent:

@szeged365

Napi trash: ilyet sem láttunk még Szegeden, dupla sorban ülve utaznak egy kocsi hátsó ülésén a kínaikak! Videó forrása: Szegeden közlekedünk FB

♬ eredeti hang – Szeged365 – Szeged365

ÉPÜL ÉS BŐVÜL A BYD

Június 5-én kapta meg az engedélyt a BYD a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályától az újabb csarnokok alapozására Szegeden – írtuk meg júniusban, most pedig újabb építmények alapozására kaptak engedélyeket. Ezúttal a Budapesti út melletti területen indulhat meg a munka.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb