Kikapcs

Annak a művésznek az alkotásaiból nyílik kiállítás Szegeden, aki egyedi, csak rá jellemző festészeti eljárást hozott létre

Balla Attila festőművész alkotásaiból nyílik Mitikus ösvények címmel kiállítás szombaton a szegedi Kiss Kunszt Galériában – tájékoztatott Kiss Szilvia, a galéria vezetője.

Balla Attila 1959-ben született Baján, gyermekkorát Dunaújvárosban töltötte. Tanulmányait a hetvenes években különböző önképzőkörökben folytatta itt ifj. Koffán Károly és Birkás István irányításával. A nyarakat Zebegényben töltötte, a táj mint művészi téma ekkor szivárgott be festészetébe. 1981-től hét évig Svédországban élt, ahol Stockholmban az Iparművészeti Főiskola hallgatója volt alkalmazott grafika szakon. Hazatérve a budapesti Képzőművészeti Főiskolát látogatta 1988-1992-ig, mesterei Gerzson Pál és Tölg-Molnár Zoltán voltak.

ELVONULTAN ÉL, EGY MŰTEREMHÁZBAN

Negyedszázada telepedett le Csongrád-Bokroson, egy egykori tanyasi iskola épületében kialakított műteremházban él elvonultan. Évek óta itt készíti impulzív, gesztusos, nagyméretű festményeit. Szavai szerint, amikor fest, a képzőművészet olyan eszközeivel dolgozik, mint a harmónia, az esztétika, az arány, az egyensúly. Ezeket foglalja transzcendens egységbe, de nem konstruálja meg előre a képet. 

Pályafutását az anyagokkal, technikákkal kapcsolatos folyamatos kísérletezés jellemzi. Az évek során egyedi, csak rá jellemző festészeti eljárást hozott létre: pigmentet és temperát kever homokkal, amit iszapol, majd kiszárít a napon vagy manapság szárítószekrényben. A kapott anyagot leőrli, majd ezt hordja föl a hordozóra, ami sok esetben a maga által merített papír. Az így kialakított testes felületet időnként visszakaparja, így alakítva ki egyedi hatást. Fő témája a külső, valamint a belső táj, a spirituális tapasztalatok tájképszerű formában való felmutatása.

A SZEGEDI KÖZÖNSÉG ELŐSZÖR LÁTHATJA EKKORA LÉPTÉKBEN A MŰVEIT

A Mitikus ösvények című kiállításán most először láthatja Balla Attila munkáit ekkora léptékben a szegedi közönség. A mintegy húsz alkotást felvonultató válogatás az életmű mitikus rétegeire fókuszál. A művész magánmitológiájában megfér egymás mellett az indián őslakosok természetkultusza, a mexikói kígyóisten és a pogány Madonna, a perui nazcavonalak és az őskori barlangrajzok motívumvilága, a buddhista ikonográfia és Jackson Pollock gesztusfestészete. Páratlan színkitörések, ősi energiák képi feszültségei jellemzik Balla Attila festészetét. Az augusztus végéig látható tárlaton olyan mitikus ösvények jelennek meg, melyek visszavezetik a modern, természettől elidegenedett embert az ősi rejtelmekhez, a természeti energiákhoz – közölte a galéria.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb