Mindenmás

Újabb részletek derültek ki a szanki posta kézbesítőjének haláláról: még nem tudni, pontosan mi okozta a halálos kimenetelű rosszullétet

A szanki posta kézbesítője munkavégzés közben életveszélyes darázscsípés következtében elhunyt, írtuk meg korábban. Mint azóta kiderült, még be tudott menni a helyi postára, ahol összeesett, s két nappal később meghalt, írta meg a Blikk. Halálának pontos okát még vizsgálják, egyelőre csak a darázscsípés a biztos, az nem, milyen darázs csípte meg, mi okozta a halálos kimenetelű rosszullétet.

A ROVARCSÍPÉST KÖVETŐ ALLERGIÁS REAKCIÓ OKOZHATTA A HALÁLÁT

Mint a lap beszámolt róla, két település is gyászolja az 50–es évei közepén járó postai kézbesítőt, Máriát, akit kedvességéről ismerték Szankon is, ahová a leveleket nyugdíjakat vitte a lakókhoz, de a szomszéd településem Jászszentlászlón is, ahol családjával lakott. A nőt még július 22-én munkavégzés közben rovarcsípés érte, és a fellépő allergiás reakció következtében meghalt.  

ISMERŐSE SZERINT NEM VOLT ALLERGIÁS A DARÁZSCSÍPÉSRE

“Biztos hogy nem volt allergiás a méhcsípésre, vagyis soha nem beszélt róla, a kézbesítők felvételénél ezt jelezni kell az orvosi alkalmassági vizsgálaton – mondta egy neve elhallgatását kérő egykori postai dolgozó. Mint folytatta, Mária még hétfőn délben, a levelek kihordása után belépett a hivatalba, ott annyit tudott mondani, hogy megcsípte egy darázs majd elájult, nem lélegzett. A bent dolgozó kolléganő mentőt hívott, megpróbálta újraéleszteni, sikerült is, amikor a mentők helikoptere elvitte újra vert a szíve. Ám sajnos felébredni már nem ébredt fel többet, két nap múlva közölték a kórházban a szörnyű hírt a családdal, hiába reménykedtek, Mária meghalt.

Mint a lap írta, Mária halálának pontos okát orvosszakértő, rovarmérgekben is jártas szakértő is megvizsgálja majd, egyelőre csak a darázscsípés a biztos, az nem, milyen darázs csípte meg, mi okozta a halálos kimenetelű rosszullétet.

SAJÁT HALOTTJÁNAK TEKINTI A MAGYAR POSTA

Mint a Magyar Posta Zrt. pénteken az MTI-vel közölte, saját halottjának tekinti a Szank településen elhunyt kézbesítőt. A Magyar Posta hangsúlyozta: munkatársait rendszeres foglalkozás-egészségügyi vizsgálatban részesíti, biztosítva így az orvos-szakmai felügyeletet. Munkatársai munkavédelmi és elsősegélynyújtó alapképzésen, valamint időszakos oktatásokon is részt vesznek. A társaság megtesz minden elvárható intézkedést a biztonságos munkavégzésért, illetőleg az elhárítható kockázatok csökkentéséért – jelezték. A haláleset körülményeit az illetékes munkavédelmi hatóság a kórházzal együttműködve vizsgálja – tették hozzá.

HŐGUTA MIATT HALT MEG A POSTÁS KELEBIÁN

Múlt héten Kelebián halt meg egy postás, miután hőgutát kapott. A Magyar Posta akkor azt közölte, kivizsgálja az esetet. Sőt, kiemelték, hogy a kézbesítők a hőség miatt korábban kezdhetik a munkát, amikor még hűvösebb van. Ügyelnek arra is, hogy a munkaátszervezések a szolgáltatás teljesítését ne befolyásolják.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: blikk.hu/MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb