Sport

Betett a Szajna: kórházba került a szegedi nyíltvízi úszó, Fábián Bettina

Az olimpián ötödik helyen célba ért nyílt vízi úszó, Fábián Bettina kórházból posztolt képet közösségi oldalánírja az m4sport.hu Fábián Bettina péntek este rosszul lett, majd bevitték a kórházba, ahol infúzióra kötötték és gyógyszeres kezelést kapott. Szombatra végül jobban lett, hamarosan pedig hazaengedik.

Fábián csütörtök reggel, a nyílt vízi úszók 10 km-es számát teljesítette a hírhedté vált Szajnában, a verseny után pedig – jó magyar módjára – pálinkával fertőtlenített. A lap információja szerint több női úszó is kórházba került a verseny után, Fábián mellett például a német világbajnok, Leonie Beck is.

Fábián Bettina Instagram-sztorija („Show vagy a sportolók biztonsága…?”):

FÁBIÁN BETTI SOK VIZET NYELT A SZAJNÁBAN

“Azt gondoltam, hogy koszosabb lesz a víz és a kezemet sem fogom látni. Így készültem, ehhez képest az egész testét láttam a mellettem úszóknak, ami nagyon jó volt, mert nem kellett állandóan kifelé nézegetnem. Tulajdonképpen betett fejjel tudtam végig úszni. Nagyon sok vizet nyeltem, úgyhogy le kell fertőtleníteni majd pálinkával a következő félórában. Reménykedem, hogy nem lesz semmi komoly következménye. Állatokat nem láttunk, de valami barna, ujjméretű darabkákat igen, remélem, hogy csak rothadt növények voltak” – mesélte az úszás után a szegedi sportoló.

A versenyen szerzett tapasztalatairól itt cikkeztünk:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb