Közélet

A nagy visszatérés: Magyar Péter ma ismét bemegy az ATV-be, az Egyenes Beszéd vendége lesz

Két hónap után, úgy tűnik, elásta a csatabárdot Magyar Péter és az ATV. A Tisza Párt vezetője a Facebookon jelentette be, hogy szerdán este az Egyenes Beszéd vendége lesz.

Mint megírtuk, Magyar Péter júniusban hagyta ott az Egyenes Beszéd élő adása közben a stúdiót. A politikust az adásban Rónai Egon műsorvezető egy dossziéval várta, amelyben összegyűjtötték, hányszor invitálták Magyart a csatornához, miközben ő a választások utáni beszédében azt állította, hogy nem hívták meg.

HAGYJUK ABBA A KUTYAKOMÉDIÁT

A 24.hu szerint az interjúban elhangzott, hogy március vége és május eleje között nem kapott meghívást, de erre Rónai azt mondta, nem igaz. A műsorvezető ezután közölte, egyetlen dolgot kér: “ezt az áldatlan kutyakomédiát hagyjuk abba.” Erre Magyar felállt, majd kivonult. A műsor miatt a Médiatanács is vizsgálódott, amit augusztus elején azzal zártak, hogy nem merült fel az emberi méltóság sérelme az interjúnál.

ISMÉT BEMEGY AZ ATV-BE

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a közösségi médiában ma arról számolt be, hogy szerda este újra az ATV Egyenes beszéd című műsorában fog szerepelni. Magyar Péter Facebook-oldalán tett bejelentést arról, hogy bő két hónap után újra az ATV Egyenes beszéd című műsorának lesz a vendége. Egy apró változás azonban van történetben: a politikus ezúttal Szöllősi Györgyivel fog beszélgetni, méghozzá szerda este 20 órakor lesz élő adásban – írja az Index.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb