Közélet

Bakondi György: az elmúlt két hétben jelentősen nőtt a határsértők száma a magyar-szerb határon

Bár nem kiugróan magas, de a korábbi adatokhoz képest jelentős növekedést tapasztalnak a határsértők számában a magyar-szerb határon – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán.

Bakondi György közölte, az elmúlt hétvégén hetven embert fogtak el a határon, az idén pedig már meghaladja a háromezer-hétszázat az elfogott migránsok száma. Szerinte ez azt jelzi, hogy van egy bizonyos visszaáramlás annak ellenére, hogy az embercsempész bandákat a szerb rendőrök kiszorították.

AZ EMBERCSEMPÉSZEK ÚJRA PRÓBÁLKOZNAK A MAGYAR HATÁR MEGKÖZELÍTÉSÉVEL

Úgy fogalmazott, a horvát-bosnyák határra települt, az illegális bevándorlást mozgató embercsempész csoportok egy része újra kísérletezik a magyar határ megközelítésével. Hozzátette, ez az irány azért fontos nekik, mert kevesebb határt kell átlépnie a migránsoknak Nyugat-Európa irányába, mint ha ezt az utat a Balkánon tennék meg. Kijelentette, komoly figyelemmel kísérik a görög-török határtól az illegális bevándorlással kapcsolatos információkat és készen állnak arra, hogy a jelenleginél nehezebb helyzetben is biztosítsák a határőrizetet.

EGYRE TÖBB EURÓPAI ÁLLAM SZIGORÍT

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója emlékeztetett, egyre több európai állam tervez szigorításokat a bevándorláspolitikájában. Példaként említette azt, hogy a dán-svéd határon lezárásokat hajtottak végre azért, hogy a Svédországból dán területeken bűncselekményeket elkövető, migrációs hátterű bűnbandákat távol tartsák. Hozzátette, Angliában és Németországban is szigorítást terveznek.

“TÚL SOK MIGRÁNS, TÚL SOK JUTTATÁS”

Bakondi György leszögezte, sok európai országban úgy gondolják, hogy most már túl sok a migráns, és azok túl sok juttatásban részesülnek. Az elmúlt tíz évben az általuk elkövetett bűn- és terrorcselekmények sokasága pedig politikai türelmetlenséget váltott ki a lakosságban, ezt a legutóbbi európai parlamenti választások is igazolják – mondta.

“AZ ILLEGÁLIS MIGRÁCIÓ NEM SZOCIÁLIS, HANEM BIZTONSÁGI KÉRDÉS”

A főtanácsadó aláhúzta, a migráció negatívuma, amelyről a magyar kormány 2015 óta “visszatérően és elég világosan beszél” beigazolódik. Szerinte egyre markánsabban megjelenik a tagállamok között az az állítás, miszerint az illegális migráció elsősorban nem szociális, hanem biztonsági kérdést jelent. Hangsúlyozta, mindannak ellenére, hogy a probléma kezelése az Európai Unión belül nem szerepel ilyen hevességgel, a tagállamok nemzeti intézkedéseket terveznek.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb