Szegedi Arcok

Szeged365 olvasói beszámoló: a 19-es troli anélkül, hogy az utasok nagy része tudta volna, átváltott 5-ös trolira, nem volt egyszerű a hazajutás a tűzijátékot követően

“Az SZKT remekül felkészült az esti tömegre. Gratulálni tudok csak a forgalomszervezőnek. Azért ilyen nagy rendezvényen pótjáratokat kellene beállítani, nem garázsba küldeni a járművet” – írta szerkesztőségünknek Olvasónk, Zsóka, aki az augusztus 20-ai tűzijátékot követően szeretett volna trolival hazajutni. Beszámolója szerint a 19-es jelzésű troli a Széchenyi téren anélkül, hogy az utasok nagy része tudta volna, átváltott 5-ös számú trolira, miközben a Csongrádi sugárúton három 5-ös troli is elment üresen, a városban pedig garázsmenetes trolik tömege száguldott végig a vonalakon.

EGYSZER CSAK A 19-ES SZÁMÚ TROLI ÁTVÁLTOTT 5-ÖS SZÁMÚ TROLIRA

Olvasónk az augusztus 20-ai tűzijáték után szeretett volna tömegközlekedéssel hazajutni. Mint írta nekünk, 30 percet kellett várni a 19-es trolira a Felső Tisza-parton (Tarján felől), de nem is ez volt a legnagyobb probléma. Ezt követően jött a meglepetés, a Széchenyi térnél a 19-es troli ugyanis átváltott 5-ös számú trolira, úgy, hogy a csuklóban ülőknek nem szólt senki, csak az elől felszállók értesültek a járatszám cseréről.

ROSSZ VOLT A MIKROFON, EZÉRT NEM MONDTÁK BE, HOGY IDŐKÖZBEN MEGVÁLTOZOTT A JÁRAT SZÁMA

Mint Olvasónk írta, csak véletlenül vették észre, hogy már nem a jó járaton ülnek, amit szóvá is tettek a vezetőnek, hogy miért nem mondta be a mikrofonba. A vezető hölgy ekkor közölte, hogy rossz a mikrofon. Emiatt a Sárosi utcánál vagy 30-an szálltak le, akik későn értesültek a járatszám megváltozásáról menet közben, hiszen ugyan a két troli vonala nagyban megegyezik, az utolsó megállók már különbözőek.

KÖZBEN OLVASÓNK LÁTOTT HÁROM ÜRESEN KÖZLEKEDŐ 5-ÖS TROLIT, VALAMINT TÖBB GARÁZSMENETES JÁRATOT IS ELMENNI

Ráadásul, mint Olvasónk elmondta, mindeközben a Csongrádi sugárúton három darab 5-ös járat ment el üresen egymás után, a városban pedig garázsmenetes trolik tömege száguldott végig a vonalakon. Olvasónk a Sárosi utcánál még 20 percet várt, mire jött egy zsúfolásig megtelt 8-as, de 19-es jelzésű jármű egy darab se. “Nagyon pipa voltam én is, és többi utas is, még a minimum menetrenszeri járatok se közlekedtek. Hozzáteszem, sok gyerekes család is érintett volt” – zárta szerkesztőségünknek küldött sorait Olvasónk.

Az ügyben megkerestük a Szegedi Közlekedési Társaságot, amint válaszuk megérkezik, frissítjük cikkünket.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb