Kikapcs

Honfoglalás-kori lovasbemutató, fogathajtó ügyességi verseny – idén is lesz Szobori búcsú az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban

Szeptember 8-án, vasárnap az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark egyik legfontosabb ünnepére, a Szobori búcsúra várja a látogatókat az intézmény. Mint a szervezők tudatták szerkesztőségünkkel, egész nap változatos programokkal készülnek: ünnepi szentmise, népzene, lovas kocsikázás, fogathajtók ügyességi versenye, honfoglalás-kori lovasbemutató, kézműves foglalkozások és utcaszínház színesítik a rendezvényt.

ÁTADJÁK A SZER ÜZENETE – DÍJAT

Mint a szervezők írták, a 11:00 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretein belül kerül átadásra az idei esztendőben is az Emlékpark saját alapítású kitüntetése, a Szer Üzenete-díj. A monostorásatások során itt fellelt íjas ezüst pecsétgyűrű másolatát olyan keresztény embereknek szánják, akik képesek közösséget teremteni és példamutató életükkel segítenek Ópusztaszer üzenetét – hit, megmaradás, hűség, hazaszeretet – mind több emberhez eljuttatni.

EZEK A PROGRAMOK VÁRNAK RÁD

Színes programok kavalkádja kínál majd kikapcsolódást a kis és a nagy látogatóknak. Mutatjuk a részletes programokat:

  • 10:30 Kocsik bevonulása, vendégek felszállhatnak a kocsikra – Kunhalom-Szer monostora
  • 11:00 Ünnepi szentmise a Harmónia Egyesület kórusa közreműködésével. Celebrálja: Dr. Serfőző Levente oktatási püspöki helynök – Szer monostora
  • 13:00 Honfoglalás-kori lovasbemutató – Lovaspálya
  • 14:00 Lovaskocsis ügyességi verseny – Nagyrét
  • 15:00 Boka Gábor utcaszínháza – Skanzen/ Csongrádi halászház

Egész napos programok is lesznek:

Emlékpark területe:

  • Búcsújárás lovaskocsikkal

Nomád Park

  • X. századi tevékenységek: íjásztatás

Skanzen

  • „Fordulj egyet, ne nevess!” interaktív beöltözés és játszóház –Iparos műhelyek mellett.
  • Kézműves foglalkozás – Makói parasztház
  • Kézműves foglalkozás – Szeged-alsóvárosi porta
  • Kemencés sütés – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
  • Mester László és zenekara, autentikus népzene – Skanzen területe

Látogatóközpont

  • Szer története és Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés) – Vetítőterem
  • „Zsip-zsup kender zsup…”, a kender 1000 éve c. kiállítás – Aula
  • A Magyar Királyság vármegyéinek címerei (1881-1920)” c. kiállítás – Hungarikum Tárház

Rotunda

  • „Szerét ejtették” c. Emlékparktörténeti kiállítás
  • „A szegedi paprika gyártásának története” c. kiállítás
  • Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! – „Ilyet nem látott a Kárpát…”
  • Álljon Ön is végvári katonának! – „Vár állott, most kőhalom”
  • A legkisebb a legnagyobb? – „Kincsek a földből”

A kapunyitás 9 órakor történik. A látványosságok 10 órától érhetőek el. Első időpont a Feszty-körkép és 3D-s filmvetítés megtekintésére: 10:30. Utolsó időpont a Feszty-körkép és a 3D-s filmvetítés megtekintésére vonatkozóan: 17:30. Az Emlékpark 18 órakor zárja kapuit.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb