Közélet

Interaktív térképre került, hogy hol mennyit keresnek ma Magyarországon – Csongrád-Csanád vármegyében Szeged áll az élen

Magyarország legmagasabb keresetű részei a budapesti második és a tizenkettedik kerület, legrosszabbul pedig a cigándi és a gönci járásban élők keresnek. A Telex egy interaktív térképen mutatta be, hogy melyik járásban mennyit keresnek, eszerint Szegeden a bruttó átlagkereset 649 ezer forintot tesz ki.

Kiderült, hogy Budapesten, és a főváros környékén keresnek a legjobban a dolgozó emberek, ezen kívül jellemzően a megyeszékhelyeken a legmagasabbak a keresetek. Érdekes, hogy bizonyos esetekben akár egy-egy cég is fel tudja húzni egy egész járás bérszínvonalát, a Paksi járás például valószínűleg az erőmű és a hozzá kapcsolódó üzemek miatt virít olyan zölden.

ÉSZAKKELET ÉS DÉLKELET IS A LEGROSSZABBAK KÖZÖTT

Legrosszabbul az ország északkeleti, keleti, délkeleti és délnyugati perifériáján lehet keresni, jellemzően olyan járásokban, amelyekben nincsenek nagyobb városok és üzemek. De elég jelentős különbségek vannak még Budapesten belül is, a második kerületben 1,077 millió forint a bruttó átlagkereset, míg Csepelen csak 683 ezer. Ami Csongrád-Csanád vármegyét illeti,

  • a Szegedi járás áll az élen, itt a bruttó átlagkereset 649 ezer forintot tesz ki,
  • a Csongrádi járásban 552 ezer,
  • a Szentesi járásban 547 ezer,
  • a Hódmezővásárhelyi járásban szintén 547 ezer,
  • a Makói járásban 527 ezer,
  • a Mórahalmi járásban 517 ezer,
  • a Kisteleki járásban pedig 490 ezer forint.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb