Mindenmás

Mérnökinformatikus szakra 427 pont kellett, programtervező informatikus szakra pedig 438 Szegeden – megjelentek a pótfelvételi ponthatárai

17 ezernél is többen jelentkeztek a 2024-es pótfelvételin valamelyik magyar egyetem képzésére. Erre azok jelentkezhettek, akik a felvételin nem kerültek be egyik megjelölt szakra sem, vagy nem is jelentkeztek felsőoktatási képzésre. A pótfelvételizők 44 százaléka állami ösztöndíjas szakot jelölt meg, kétharmaduk alapszakot, mesterképzésre pedig a jelentkezők 15 százaléka felvételizett.

Az Eduline azt írja, hogy azok, akik megadták a mobilszámukat, sms-ben is értesítést kapnak az eredményükről, de a közzététel után az eredmény az E-felvételiben is megnézhető. A felvételi határozat szeptember első napjaiban érkezik azoknak, akik a pótfelvételin jutnak be az egyetemre, ami az E-felvételiből tölthető majd le a Hivatalos iratok menüpontból.

MAGAS PONTSZÁM KELLETT A PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUSOKNAK

Ami a Szegedi Tudományegyetemet illeti, a közzétett ponthatárok alapján

  • a gazdaságinformatikus szakra 427 pont kellett,
  • míg környezetmérnöki szakra 366 ponttól,
  • mérnökinformatikus szakra 425 ponttól,
  • gépészmérnöki szakra 217 ponttól,
  • programtervező informatikus szakra pedig 438 ponttól lehetett bejutni állami ösztöndíjas nappali tagozatra,
  • ezen felül gazdálkodási és menedzsment szakra távoktatáson például 244 pont volt a határ az önköltséges képzési formára,
  • nemzetközi tanulmányokra pedig 312 pont kellett, de itt is az önköltséges finanszírozási formára lehetett csak jelentkezni.

A Szegedi Tudományegyetem ponthatárait ITT tudod megsasolni!

TÖBB MINT 30 EZREN NEM KERÜLTEK BE EGY KÉPZÉSI HELYRE SEM

Idén a felsőoktatási ponthatárok július 24-ei kihirdetését követően 30 656-an nem kerültek be egy képzési helyre sem, ami csaknem azonos a tavalyi létszámmal, amikor is 17 456 diák pótfelvételizett.  A felsőoktatási intézmények azokat a szakokat hirdetik meg a pótfelvételin, amiket a rendelkezésre álló kapacitásszám során a hagyományos felvételi eljárásban nem sikerült feltölteni. Alap-, osztatlan- vagy mesterképzési szakokra is lehet jelentkezni, többnyire költségtérítéses formában, de sok ösztöndíjas képzést is lehet találni a rendszerben. Az Oktatási Hivatal (OH) közlése szerint a pályázók háromnegyede alapképzésre, 15 százalék mesterképzésre akart bekerülni, az állami ösztöndíjas formát 44 százalék jelölte meg – írja az Index. 

 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb