Mindenmás

Szeged365 iskolakezdési kisokos: munkálatok a Bertalan hídon, változó menetrend a közösségi közlekedésben, összeszedtünk mindent, hogy ne kapj hétfő reggel sikítófrászt

Viszlát, szegedi nyár, kitört a 2024-es ősz! Az iskola első napja tradicionálisan izgalmas pillanatokat hoz a szegedi autós – és közösségi közlekedésben, ha szeretnéd megúszni a hétfő reggeli káoszt, összszedtük neked cikkünkben, hol, milyen lezárásokra, forgalomkorlátozásokra számíthatsz a városban. Mutatjuk azt is, hogyan alakulnak a trolik, villamosok és buszok menetrendjei, de az új tanévre vonatkozó minden infót is megtalálsz cikkünkben.

FÉLPÁLYÁS ÚTZÁR A BERTALAN HÍDON

A 43-as főúton található szegedi Bertalan Lajos Tisza-hídon külső szakemberek bevonásával 2024. augusztus 26-a, hétfőtől 3 darab dilatációs szerkezet cseréjét végzik el a szakemberek. A munkavégzés a tervek szerint két hónapot fog igénybe venni. A forgalom ez idő alatt mindkét irányban 1-1 forgalmi sávon haladhat majd a híd teljes hosszán, tudatta szerkesztőségünkkel a Magyar Közút Zrt..

TOVÁBBRA IS CSAK A KÜLSŐ SÁVOKON HALADHAT A FORGALOM A RÓKUSI KÖRÚT EGY RÉSZÉN

Már elkezdték az új szegélyköveket visszaépíteni a Vértói út és a Csongrádi sugárúti kereszteződése között, több mint 300 méteren dolgoznak folyamatosan a szakemberek. Továbbra is csak a külső sávokon haladhat a forgalom, ezért vezessetek körültekintően!

DOLGOZNAK AZ ATTILA UTCÁNÁL, FORGALOMTERELÉSRE SZÁMÍTHATNAK A KÖZLEKEDŐK

A Szegedi Vízmű Zrt. vízvezeték-rekonstrukciós munkálatokat kezd a Attila utcában, a Tisza Lajos körút és a Bolyai János utca közötti szakaszon. A munkálatok során 2024. augusztus 8-tól kell parkolási korlátozásra és forgalomelterelésre számítani az érintett szakaszon.

Forgalmi változások és korlátozások is lesznek, mutatjuk:

  • a vízvezeték-rekonstrukció ideje alatt az Attila utca ezen szakaszán (Tisza Lajos krt. és Bolyai János utca között) forgalomelterelésre és parkolási korlátozásra kell számítani,
  • a munkálatok – szakaszosan – egy forgalmi sávot, de jellemzően a parkolókat érintik majd,
  • a közlekedés a buszok és a trolik számára a munkálatok idején is biztosított lesz, más járművel (pl. autó, kerékpár, motor) nem lehet az Attila utca ezen szakaszára behajtani a munkálatok időtartama alatt.

A Bolyai János utcán az áthaladás jellemzően biztosított lesz (útszűkület mellett, váltott irányban), a kereszteződés teljes lezárására csak rövid ideig (időszakosan, legfeljebb néhány óráig) kerül sor a munka előrehaladásától függően. A tervek szerint 2024. október végére fejeződnek be a víziközmű munkálatok, ezt követően az érintett utcaszakasz teljes szélességű aszfaltozására is sor kerül.

FOLYTATÓDIK A HOSSZÚTÖLTÉS UTCA FELÚJÍTÁSA

Folytatódik a Hosszútöltés utca felújítása a Baktói kiskertekben, Szegeden. Az 53. utca és a Pihenő utca között, mintegy 440 méternyi úton aszfaltoznak várhatóan ősz közepéig.

A CSAP UTCA FELÚJÍTÁSA IS FOLYTATÓDIK

Folytatódik a Csap utca felújítása. A munkálatok harmadik ütemében a Szántó Kovács János utca és a Vadas Márton utca közötti szakasz újul meg. A munkálatok alatt félpályás útlezárás mellett lehet majd közlekedni az utcában. Az új burkolat szeptember végéig készülhet el.

VISSZAÁLL AZ ŐSZI MENETREND A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSBEN

SZKT

Mint a Szegedi Közlekedési Társaság tudatta, járataik 2024. szeptember 2-án üzemkezdettől “Tanév tartama alatti munkanapokon” menetrend szerint közlekednek.

Trolibusz járataik új menetrendje:

Trolibuszok:

Villamos járataik az eddig megszokott menetrend szerint közlekednek:

Az 1-es vasútvillamos (tram train) menetrendje:

VÁLTOZIK A 32-ES BUSZ MENETRENDJE

2024. szeptember 2-ától (hétfőtől) Szegeden változik a Honvéd tér és Újszeged, víztorony között közlekedő helyi autóbuszok menetrendje.

32 Honvéd tér ◄► Újszeged, víztorony

A tanév tartama alatt munkanapokon 19:28-kor a Honvéd térről, valamint visszairányban 19:41-kor Újszeged, víztoronytól közlekedő járatok 15 perccel később, 19:43-kor és 19:56-kor indulnak.

A Volánbusz Zrt. által közlekedtetett járatok menetrendjéről ITT találsz bővebb infókat.

A VOLÁNBUSZ TÁVOLSÁGI JÁRATAINÁL IS LESZ VÁLTOZÁS

  • 5010 Szeged – Hódmezővásárhely – Szentes – Csongrád A 4:40-kor Csongrádról Szegedre közlekedő járat Szentes, Tesco áruháznál is megáll 4:50-kor.
  • 5023 [Szeged] – Makó – Csanádpalota – Pitvaros – Mezőhegyes A tanítási napokon 6:10-kor Makóról Csanádpalotára közlekedő járat 5 perccel korábban, 6:05-kor indul. A tanítási napokon 7:05-kor Makóról Csanádpalotára közlekedő járat 10 perccel korábban, 6:55-kor indul. A tanítási napokon 7:35-kor Csanádpalotáról Makóra közlekedő járat 5 perccel korábban, 7:30-kor indul.
  • 5030 Szeged – Röszke – Röszke, határátkelőhely 5031 Szeged – Röszke – Mórahalom A hetek első tanítási napját megelőző munkaszüneti napon 15:45-kor Szegedről Röszkére, valamint visszairányban 16:25-kor Röszkéről Szegedre közlekedő járatok meghosszabbított útvonalon, Mórahalom, Autóbusz-állomásig és onnan is közlekednek új, 5031-es vonalszámon.
  • 5032 Szeged – Mórahalom – Zákányszék – Bordány – Üllés – Forráskút – Zsombó Menetrend Az Üllés érintésével közlekedő járatok Üllés, Halasi csatorna érintésével közlekednek, továbbá egyes 5032-es járatok Mórahalom, Csend utca megállóhelyig közlekednek, illetve onnan indulnak. A munkanapokon 6:30-kor Forráskútról Mórahalomra közlekedő járat 5 perccel korábban, 6:25-kor indul.
  • 5045 Szeged – Zákányszék – Ruzsa – Öttömös – Pusztamérges A munkanapokon 16:15-kor Mórahalomról Pusztamérgesre közlekedő járat 5 perccel később, 16:20-kor indul.
  • 5047 Szeged – Üllés – Ruzsa – Pusztamérges A járatok Szeged és Bordány között a megállóhelyeket a korábbiaktól eltérő időpontban érintik.
  • 5049 [Szeged] – Üllés – Pusztamérges A járatok Szeged és Bordány között a megállóhelyeket a korábbiaktól eltérő időpontban érintik. A munkaszüneti napokon kivételével naponta 12:00-kor Szegedről Pusztamérgesre közlekedő 5049-es járat 30 perccel korábban, 11:30-kor indul. A munkaszüneti napok kivételével naponta 12:13-kor Pusztamérgesről Szegedre közlekedő 5049-es járat 15 perccel korábban, 11:58-kor indul.
  • 5050 Szeged – Bordány – Üllés Az 5050-es vonalszámon közlekedő járatok Üllés, Halasi csatorna érintésével közlekednek. A járatok Szeged és Bordány között a megállóhelyeket a korábbiaktól eltérő időpontban érintik. A munkaszüneti napokon kivételével naponta 11:30-kor Szegedről Üllésre közlekedő 5050-es járat helyett a 11:30-kor induló 5049-es járattal utazhatnak. A munkaszüneti napokon kivételével naponta 12:30-kor Üllésről Szegedre közlekedő 5050-es járat helyett a 12:13-kor Pusztamérgesről (Üllésen át) Szegedre induló 5049-es járattal utazhatnak.
  • 5054 Szeged – Bordány – Üllés – Kiskunmajsa, Gárgyán – Pusztamérges – Kiskunhalas A 3:25-kor Kiskunhalasról Szegedre, valamint visszairányban 22:45-kor Szegedről Kiskunhalasra közlekedő járatok Szeged és Bordány között a megállóhelyeket a korábbiaktól eltérő időpontban érintik.
  • 5070 Szeged – Balástya – Kistelek – Pusztaszer A 20:40-kor és a 22:45-kor Szegedről Pusztaszerre közlekedő járatok felszálló utasok részére is megállnak Pusztaszer, Központ megállóhelyen.
  • 5100 Csongrád – Csongrád-Bokros – Tiszaalpár A munkaszüneti napok kivételével naponta 14:40-kor Csongrádról Bokrosra közlekedő járat 10 perccel később, 14:50-kor indul.
  • 5105 [Csongrád] – Hódmezővásárhely – Maroslele – Makó 5167 [Hódmezővásárhely] – Makó – Pitvaros – Tótkomlós 5:35-kor Hódmezővásárhelyről Tótkomlósra a továbbiakban Makó, Autóbusz-állomáson átszállással a 6:25-kor Tótkomlósra induló 5167-es járattal biztosított az eljutás.
  • 5112 Szeged – Kistelek – Pusztaszer – Tömörkény – Csanytelek – Csongrád A munkanapokon 16:30-kor Szegedről Tömörkénybe közlekedő járat 5 perccel később, 16:35-kor indul.

MÁTÓL NINCS MOBIL – ÉS OKOSESZKÖZ HASZNÁLAT AZ ISKOLÁKBAN

Fontos változás érkezik a szegedi diákok mindennapjaiban, szeptember 1-től ugyanis tilos lesz mobiltelefont és okoseszközt bevinniük a tanórákra. Mint egy frissen megjelent kormányzati beadvány írta, az érintett kütyüket érkezéskor, minden reggel le kell majd adniuk a tanítási nap teljes időtartamára. Az iskolákban, kollégiumokban tiltott eszközök listáján egészen furcsa (és szülői szemmel ijesztő) tételek is szerepelnek, olyanok, mint a dobócsillag vagy a szigonypuska.

ÍGY ALAKUL A 2024/25-ÖS TANÉV RENDJE

Hivatalosan is kihirdette a 2024/25-ös iskolai tanév rendjét a Belügyminisztérium.

  • a 2024/2025-ös tanév első tanítási napja 2024. szeptember 2. (hétfő),
  • utolsó tanítási napja 2025. június 20. (péntek) lesz.
  • Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. október 25. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2024. november 4. (hétfő).
  • A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. december 20. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2025. január 6. (hétfő).
  • A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2025. április 16. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2025. április 28. (hétfő).
  • Az iskola utolsó, befejező évfolyamán, valamint a szakgimnázium tizenkettedik évfolyamán az utolsó tanítási nap középfokú iskolákban 2025. április 30. (szerda), a két évfolyamos részszakmára való felkészítést folytató szakiskolákban 2025. május 30. (péntek).
  • A tanítási napok száma – a gimnázium, a szakgimnázium és a szakiskola kivételével – valamennyi intézménytípusban száznyolcvanhárom nap lesz.

Korábban döntött már a kormány a 2025-ös pihenőnapokról is. Mutatjuk:

ÍGY NÉZ KI A SZAKKÉPZÉSI TANÉV RENDJE

Megjelent a szakképzési tanév rendje is, a friss Magyar Közlönyben fellelhető jogszabály értelmében az első tanítási nap itt is 2024. szeptember 2-a lesz, a tanítási év első féléve pedig 2024. január 17-éig tart. Az utolsó tanítási nap 2025. június 13-a lesz, míg az utolsó évfolyamon 2025. május 2-a.

Hétfő reggel kollégáinkkal élő bejelentkezésekkel, friss útinfókkal jövünk Szeged útjairól, mutatjuk, mi a helyzet az iskolák közelében!

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb