Közélet

Kijött az új rendelet, már a pedagógusok sem használhatják bármikor a mobiltelefonjukat

A tanévkezdés napján jelent meg az a rendelet, amely korlátozza a pedagógusok digitális eszközhasználatát és előírja a tanárok és óvónők, a Nemzeti alaptantervből (NAT), valamint az Óvodai Alapprogramból való vizsgázását. A Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett jogszabály a kihirdetését követő napon, azaz szeptember 3-án lépett hatályba, írta meg az Index.

CSAK A NEVELÉSSEL-OKTATÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ CÉLOKRA HASZNÁLHATJÁK

A tanév első napján jelent meg a Magyar Közlönyben az a Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett rendelet, amely korlátozza a pedagógusok iskolai telefonhasználatát, és előírja a tanárok és óvónők számára, hogy vizsgázzanak a Nemzeti alaptantervből (NAT) és az Óvodai Alapprogramból. „A nevelő-oktató munka során alkalmazott tartalomszabályozók ismeretéről szóló, miniszter által elrendelhető képzés teljesítési kötelezettségéről” című jogszabály szerint „a pedagógus a tanórai és egyéb foglalkozások ideje alatt, valamint tanulói felügyelet ellátása során a birtokában lévő mobiltelefont és egyéb digitális, infokommunikációs eszközt a neveléssel-oktatással összefüggő célokra használhatja.”

KIZÁRÓLAG A KÖVETKEZŐ ESETEKBEN NEM KELL ALKALMAZNI

A korlátozást kizárólag a következő esetekben nem kell alkalmazni:

  • a köznevelési intézmény pedagógiai programjában szereplő, intézményen kívül szervezett programok alkalmával;
  • a pedagógus vagy más életét, testi épségét vagy vagyonát közvetlenül fenyegető és más módon el nem hárítható veszély elhárítása érdekében;
  • szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésének elhárítása vagy elkövetése miatti segítségkérés érdekében;
  • vagy ha a pedagógus vagy a gyermek, tanuló egészségügyi állapotára tekintettel szükséges.

VIZSGÁZNIUK IS KELL

Mint arról korábban írtunk, a rendelet a tanároknak és az óvónőknek azt is előírja, hogy vizsgázzanak a Nemzeti alaptantervből (NAT) és az Óvodai Alapprogramból. A jogszabály szerint ha a pedagógus több szakképzettség alapján végzi a munkáját, akkor az igazgató határozza meg, hogy melyik szakképzettségét kell figyelembe venni a képzéshez.

HÁROMSZOR FUTHATNAK NEKI A VIZSGÁNAK

A rendelet alapján a képzések megszervezése az Oktatási Hivatal (OH) feladata, amit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) bevonásával bonyolít le. A tanfolyamot „tízórás távoktatási képzés keretében kell teljesíteni, egy alkalommal, az NKE által működtetett informatikai továbbképzési rendszerben.” A számonkérést a rendelet hatálybalépésétől 2025. január 31-ig abszolválhatják a tanárok. A sikeres teljesítéshez a húsz kérdésből legalább tizenötre kell helyesen válaszolni.

Sikertelen számonkérés esetén pedig további két alkalommal futhatnak neki a vizsgának. A kurzus elvégzéséről az OH állít ki tanúsítványt, amit az oktatóknak három napon belül be kell mutatniuk a munkáltatójuknak. Abban az esetben, ha a pedagógusnak nem sikerül elvégeznie a képzést, a tanúsítványán a „nem felelt meg” eredményt tüntetik fel. A rendelet a kihirdetését követő napon, azaz szeptember 3-én lépett hatályba. 

AZ NPK NEM MINDENNEL ÉRT EGYET

A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) úgy reagált a rendeletre, egyetértenek és teljesen természetesnek tartják, hogy „minden egyes pedagógusnak ismernie kell a NAT alapvetéseit és  célrendszerét, és még ennél is alaposabban a szaktárgyának megfelelő kerettantervet, hiszen ez alapján kell felkészíteni a diákjai előmenetelét. Ugyanez érvényes az Óvodai Alapprogramra is.” Ugyanakkor nem értenek egyet a a vizsgáztatás általános kötelezettségével. 

“A kötelezettség megfogalmazása valószínűleg abból a feltételezésből indulhatott ki, hogy sokan nem ismerik ezeket a tartalmakat. Nem látjuk, hogy ez a vizsga hogyan tudna hozzájárulni, ahhoz, hogy ez javuljon – húzták alá, hozzátéve: a továbbképzés hasznos lehet, ám a 10 óra elfogadásához szükséges vizsgát önkéntessé tennék, ami 10 pontot vonna maga után a teljesítmény-értékelésben.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb