Kikapcs

Két lábon vagy két keréken: bár a futás még el sem kezdődött, vannak, akik már előre adakoztak a Szegedi Gyermekklinikának

Immáron hetedik alkalommal rendezik meg a Két Lábon vagy Két Keréken a Szegedi Gyermekklinikáért című jótékonysági futó – és bicikliversenyt, ahol futni, biciklizni vagy akár sétálni is lehet egy jó ügy érdekében, ugyanis a rendezvényből befolyó összeget 100%-ban a fentebb említett intézménynek ajánlják fel a szervezők. A tavalyi évben példátlan, 5 millió forintál is magasabb összeg gyűlt össze a Szegedi Gyermekklinika megsegítésére, az idei cél pedig a rekord megdöntése. Az utóbbiban nagyot segíthet az, hogy néhány nagylelkű szegedi már előre, futás nélkül is elkezdett adakozni a Gyermekklinika kis hőseinek.

A főszervező Jakab Gusztáv közösségi média oldala napok óta köszönő-posztokkal van tele, amelyben a Két Lábon vagy Két Keréken a Szegedi Gyermekklinikáért egyesület elnöke azokat említi meg, akik már a futás előtt elkezdték a jótékonykodást, az alapítvány számlájára utalva kisebb-nagyobb adományokat.

  • A Lendület Kerékpárszaküzlet tulajdonosa, Deák Gergely a napokban 150.000 Ft-os adománnyal segített,
  • az Árendás Virág 250.000 Ft-tal járult hozzá a közös célhoz,
  • a BMW C-Mobilt üzemeltető Linartech Group egy 800.000 Ft-os kerékpárt ajánlott fel a nevezők között,
  • de egy igazi rekordert is találunk a nagylelkű segítők között:

a hétvégén Guinness-rekordot felállító, deszki KöltözzMa ugyanis egy másik rekordot is tart: eddig összesen már több, mint 1.000.000 Ft-ot ajánlottak fel az eseményt szervező Két Lábon vagy Két Keréken a Szegedi Gyermekklinikáért egyesületnek.

A kimagasló összegű adomány kapcsán felhívtuk a cég alapítóit, Nádasdi-Sándor Szilviát és Nádasdi Csabát, akik annyit mondtak, hogy a cégük mindig is fontosnak tartotta, hogy “visszaadjon” a társadalomnak, a kis betegek sorsát, gyógyulását pedig különösen a szívükön viselik. A pár napja a leggyorsabban felépített ház rekordját felállító házaspár annyit elárult, hogy a hétvégén nagy meglepetésre készülnek a Két Lábon vagy Két Keréken a Szegedi Gyermekklinikáért rendezvényen.

A futás-gyaloglás-bringázás – amelynek a nevezési díjait (1500 Ft / fő) 100%-ban az SZTE Szegedi Gyermekklinikának utalják át a szervezők – szombat reggel kezdődik a Lapos Beach-en, az alábbi menetrend szerint:

  • nevezés 08:30-tól
  • közös bemelegítés 09:30-tól
  • rajt 10:00-kor.

A helyszínről élőben érkezünk a Szeged365-tel.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb