Szegedi Arcok

Napi pofátlan: Karikó Katalin nevével és arcával reklámoznak ízületi- és gerincfájdalmak elleni „módszert” és „kapszulát”, a baki csak annyi, hogy semmi köze hozzá

“A nyilvánosság segítségével ismét arra kell figyelmeztetnem a jóhiszemű embereket, hogy visszaélnek a nevemmel és a képmásommal több internetes felületen” – írja Karikó Katalin, az SZTE-n keresztül szerkesztőségünknek küldött közleményében. Mint kiderült, legújabban ízületi- vagy gerincfájdalmak elleni „módszert” és „kapszulát” reklámoznak azok az álhírek és álinterjúk, amelyekben Szeged díszpolgárára hivatkoznak, természetesen jogtalanul.

Karikó Katalin kiemelte, hogy korábban – többek között – a körömgomba miatt, a papillómákkal, parazitákkal és vérnyomás problémákkal, valamint visszér panaszokkal küszködő betegeket tévesztettek meg a csalók az általuk létrehozott fals oldalakon, a nevét és a fotóit jogsértő módon használva. “A megtévesztő szövegek megjelentetése ellen tiltakoztam és feljelentést tettem az illetékes hatóságoknál is” – írta.

MEGTÉVESZTIK A FOGYASZTÓKAT

“Most is olyan szavakat, mondatokat, állításokat, nyilatkozatokat tulajdonítanak nekem, amelyeket én soha nem mondtam, nem állítottam a gerinc- vagy az ízületi fájdalmakkal kapcsolatban. Az álinterjúban a nevemmel és a képmásommal visszaéltek és visszaélnek. Úgy vélem, az ilyen magatartás polgári és személyiségi jogaim megsértése, továbbá a személyes adataim jogosulatlan, visszaélésszerű kezelése, emellett a fogyasztók tisztességtelen megtévesztése is. Mindez a büntetőjog hatálya alá is tartozhat. Ezért is bízom abban, hogy az illetékes hatóságok, hivatalok, szervek haladéktalanul intézkednek, megteszik a szükséges lépéseket” – emelte ki Karikó Katalin.

A JÖVŐBEN SEM ADJA A NEVÉT TERMÉKEK REKLÁMOZÁSÁHOZ

Karikó Katalin azt javasolja, hogy legyünk fokozottan óvatosak és körültekintők a betegségekkel kapcsolatos információgyűjtésben. Hangsúlyozza: a nevét nem adta, és a jövőben sem adja semmiféle termék, gyógyhatásúnak feltüntetett készítmény reklámjához. “Mindenkit arra kérek, hogy az interneten és a közösségi fórumokon megjelent és megjelenő hirdetésekben nekem tulajdonított mondatokat, állításokat semmilyen körülmények között se azonosítsák személyemmel, a reklámozott terméket hozzám ne kössék! A kutatómunkámon, szabadalmaimon alapuló fejlesztésekről és készítményekről megbízható forrásból, például orvosoktól és gyógyszerészektől érdeklődjenek” – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb