Mindenmás

Több mint 130 millió forintot csalt el egy szegedi egyesület elnöke, az ügyében ma született ítélet a Törvényszéken

Előadóművészeti tevékenység után a társasági adó terhére jogosulatlanul igénybe vett, több mint 130 millió forintos támogatás miatt ítélt felfüggesztett börtönbüntetésre egy nőt pénteken a Szegedi Törvényszék.

A bíróság különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettében és hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat, akit két év – öt év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtott, és öt évre eltiltott a gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője foglalkozástól.

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉSEKET KÖTÖTTEK

A vádlott 2014 és 2018 között egy szegedi egyesület vezetője és két vállalkozás ügyvezető tulajdonosa volt. A civil szervezet és a cégek megbízási szerződéseket kötöttek rendezvényszervezési feladatok ellátására. Az egyesület a gazdasági társaságoktól számlákat fogadott be jegybevételekről. A civil szervezet e számlák alapján az előző évi jegybevétel 80 százalékáig jogosult volt a társasági adó terhére folyósítható támogatásra.

FIKTÍV JEGYEKET ÉRTÉKESÍTETTEK

A rendezvényeket – melyekre a fiktív jegyeket értékesítették – meg sem tartották vagy nem az egyesület szervezte azokat, a lejelentett jegybevételek pedig nem folytak be a szervezethez. Az előadóművészeti tevékenységhez kapcsolódó adatszolgáltatás során a civil szervezet négy éven keresztül megtévesztette a támogatás elbírálására jogosult kormányhivatalt, és tévedésbe ejtette az egyesületet támogató, negyven gazdasági társaság vezetőjét is, akik így jogszerűtlenül csökkentették az adófizetési kötelezettségüket a támogatások összegével. A bűncselekmények következtében több mint 132 millió forint adóbevétel nem folyt be a költségvetésbe. A bűnösségét elismerő, a főügyészséggel egyezséget kötött vádlott a bírósági eljárás során 30 millió forintot megfizetett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb