Orbán Viktor miniszterelnök életmódváltásba kezdett: heti négy-öt alkalommal kettlebellel edz, már látszik is az eredmény
Orbán Viktor úgynevezett kettlebellel edz heti négy-öt alkalommal, már korábban is próbálkozott a sporttal, de orvosai tanácsára abba kellett hagynia.
„Másfél évig szenvedtem vele, míg végül elmúlt, így végre újra elkezdhettem sportolni. Most, amikor az időm engedi, csinálom” – mondta Orbán a Blikknek. 16 és 24 kilós kettlebellgolyóval tréningezik, a környezetéből úgy értesült a lap, heti négy-öt alkalommal.
KÜLFÖLDI UTAZÁSAI SORÁN SEM MARADHAT EL A MOZGÁS, MAGÁVAL VISZI AZ ESZKÖZÖKET
Orbán Viktor annyira komolyan veszi most a mozgást, hogy a sporteszközöket a külföldi útjaira is magával viszi, és ha máshol nem, legalább a szállodai szobában lenyomja az edzésprogramot. Személyi edzője nincs, önmaga állította össze a gyakorlatsorozatot, ami kellőképpen lefárasztja, és be is tudja illeszteni a heti programjai közé. A kormányfő emellett az étkezési szokásain is változtatott, amióta újra sportol. Nagy önfegyelemre készteti, hiszen – mint mondja – túlságosan jó étvágya van, a vasszöget is megenné.