Kikapcs

A rendőrség kulisszái mögé pillanthatunk: hétvégén tartják a Rendőrségi Nyílt Napot és Állásbörzét Szegeden

Közeledik október 5-e, az a nap, mikor egy kicsit megleshetjük, milyen a kék egyenruhások világa. Rendőrségi nyílt napot szerveznek a Hunyadi téri Kiképző Központban, Szegeden. Mutatjuk, hogy mi mindennel készülnek városunk rendőrei.

Tuti, hogy sokunk álma, hogy egyszer testközelből megleshessük, milyen egy rendőr hétköznapja. A rendőrség kulisszái mögé pillanthatunk a hétvégén, a Rendőrségi Nyílt Napon és Állásbörzén. Megannyi programmal készülnek, az esemény szombat reggel kilenctől délután három óráig tart majd – tudtuk meg Vad Róberttől.

  • megnézhetjük a vármegyei Kutyás Alosztály és a Közterületi Támogató Alosztály bemutatóját,
  • állatokat simogathatunk a Szegedi Vadaspark közreműködésével,
  • kipróbálhatjuk a biztonsági öv szimulátort,
  • megfejthetjük a szabadulószoba feladványait,
  • de mindezek mellett fellép a Készenléti Rendőrség zenekara is.

Vad Róbert, sajtószóvivő a Rádió 88-nak elmondta, a rendezvényt azért szervezik, hogy a statikus és dinamikus bemutatókkal betekintést nyújtsanak a rendőrök mindennapjaiba. A cél, hogy minél közelebb hozzák az érdeklődőket a rendőrség munkájához.

Fotó: Vad Róbert.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb