Mindenmás

NAV-razzia volt a szegedi nagybani piacon: őrizetbe vettek két árust (videóval)

A szegedi nagybani piac két árusára csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága. Mint kiderült, a két őrizetbe vett férfi fiktív számlázással fűszerezte meg a zöldség- és gyümölcskereskedelmi tevékenységét Szegeden. A nyomozók azonban átláttak a hamis pénzügyi manőveren, költségvetési csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A keddi közlemény szerint a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság két olyan ügyben tartott akciót, amelyben az elkövetők hasonló módszerrel próbálták kijátszani az adófizetést. Zöldségeket és gyümölcsöket rendeltek főként Görögországból „missing traderek” nevében, majd papíron értékesítették a saját irányításuk alatt álló, haszonhúzó társaságok részére. Ezen ügyletekkel azt a látszatot keltették, mintha a termékeket nem közvetlenül az Unióból, hanem más, belföldi társaságoktól szerezték volna be.

AZ ÁRU EGY RÉSZÉT SZÁMLA NÉLKÜL ÉRTÉKESÍTETTÉK

Kiderült, hogy az így felállított számlázási láncot abból a célból létesítették, hogy az Unióból beszerzett termékek belföldi értékesítését terhelő általános forgalmi adó megfizetését elkerüljék. Időközben stratégiát is váltottak, az áruk egy részét számla nélkül értékesítették, hogy így titkolják el az értékesítéseik után keletkező általános forgalmi adót. Mindezek lehetővé tették, hogy az árut kedvezőbb piaci áron értékesítsék, ezáltal ellehetetlenítve a piacon jelenlévő többi őstermelőt és gazdasági szereplőt.

300 MILLIÓS VAGYONI HÁTRÁNYT OKOZTAK

A NAV munkatársai a két, egymással párhuzamosan zajló akcióban 5-5 helyszínen intézkedtek a bizonyítékok felkutatása és az elkövetők elfogása érdekében. A Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Pest vármegyei helyszíni intézkedésekkor bevetési járőrök és informatikusok segítették a pénzügyi nyomozók munkáját. Az akció napján a pénzügyi nyomozók 5 férfit és 4 nőt hallgattak ki gyanúsítottként, a haszonhúzó cégek irányítóit pedig őrizetbe is vették. Mindkét ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoznak. Az elkövetők összesen több mint 300 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb