Mindenmás

Megáll az ész: többször is megütötte a nőt a férfi Szegeden, mert az sávváltáskor besorolt elé a kocsijával

A Szegedi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a férfit, aki a múlt hónapban bántalmazott egy nőt, akivel közlekedési konfliktusba keveredett a városban.

A vádirat szerint a férfi szeptember 5-én, az esti órákban Szegeden hajtott járművével, amikor a nő egy sávváltáskor besorolt elé. A férfi emiatt felidegesítette magát, autójával megállásra kényszerítette a fiatal nőt, és szitkozódva számonkérte, azt állítva, hogy szabálytalanul vágott be elé. A sértettet több alkalommal megütötte, és a kocsijába is belerúgott, majd miután látta, hogy az esetet mások is figyelik, elhajtott.

BÍRÓSÁG ELÉ ÁLLÍTOTTÁK A FÉRFIT

A bántalmazás hatására a sértettnek 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek. A sértett járművének karosszériájában a vádlott kétszázezer forintot meghaladó rongálási kárt okozott. A járási ügyészség a vádlottat könnyű testi sértés vétsége, garázdaság vétsége valamint rongálás vétsége miatt állította bíróság elé.

FELFÜGGESZTETT FOGHÁZRA ÍTÉLTÉK

Az ügyben tartott tárgyaláson a terheltet a Szegedi Járásbíróság a vád szerint bűnösnek mondta ki, és halmazati büntetésül 1 év 2 hónap év fogházra ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítéletet az ügyészség és a védelem is tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb