Közélet

Pénteken megalakul az új képviselő-testület Szegeden, alpolgármestereket és tanácsnokokat is választanak az alakuló ülésen

Pénteken reggel 9 órakor tartja meg alakuló ülését Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése. A június 9-i választások nem hoztak túl nagy változást Szegeden, Botka László maradt a polgármester, azonban pár képviselő búcsúzott. A 19 szegedi választókörzetből 18-at vitt az Összefogás Szegedért, egyéni választókerületet pedig egyedüliként Ruzsa Roland tudott behúzni Kiskundorozsmán.

Kompenzációs listáról még 8 képviselő ülhet be a képviselő-testületbe Szegeden. Itt a 8-ból hatot a Fidesz-KDNP szerzett meg és két széket tudhat magáénak az MKKP Szeged. Velük alakul meg az új összetételű képviselő-testület pénteken.

A képviselő-testület tagjai tehát ők lesznek:

  • Botka László polgármester,
  • Ruzsa Roland, Fidesz-KDNP,
  • Fodor Antal, Összefogás Szegedért,
  • Jávorszky Iván, Összefogás Szegedért,
  • Ménesi Imre, Összefogás Szegedért,
  • Koromné Fenyvesi Rózsa, Összefogás Szegedért,
  • Kovács Tamás, Összefogás Szegedért,
  • Szécsényi Rózsa, Összefogás Szegedért,
  • Kozma József, Összefogás Szegedért,
  • Molnár Zoltán, Összefogás Szegedért,
  • Binszki József, Összefogás Szegedért,
  • Szénási Róbert, Összefogás Szegedért,
  • Mészáros Tamás, Összefogás Szegedért,
  • Tóth Károly, Összefogás Szegedért,
  • Mellár Tamás, Összefogás Szegedért,
  • Nagy Sándor, Összefogás Szegedért,
  • Urbán Tamás, Összefogás Szegedért,
  • Mihálik Edvin, Összefogás Szegedért,
  • Körmendi Zoltán, Összefogás Szegedért,
  • Avramov András, Összefogás Szegedért,
  • Tóth Benedek-Csanád, MKKP Szeged,
  • Méreiné Dr. Berki Boglárka, MKKP Szeged,
  • Fülöp László, Fidesz-KDNP,
  • Polner Eörs, Fidesz-KDNP,
  • Korponyai Ernő, Fidesz-KDNP,
  • Német Ferenc, Fidesz-KDNP,
  • Farkas Levente Tamás, Fidesz-KDNP,
  • Fekete Márton, Fidesz-KDNP.

KÉT NAPIRENDI PONT LESZ PÉNTEKEN

Nem túl sok, összesen két napirendi pont lesz pénteken az alakuló ülésen. Az első az alpolgármesterek megválasztása, míg a második pont alatt tanácsnokokat és az állandó bizottságok tagjait választják meg. A Botka László nevével fémjelzett előterjesztések szerint

  • Dr. Binszki József maradna a várospolitikai alpolgármester
  • Dr. Kovács Tamás a gazdasági alpolgármester
  • Nagy Sándor pedig a városfejlesztési alpolgármester.

Ebben az előterjesztésben az is szerepel, hogy a polgármester fizetése havonta 1 300 000 forint lesz. Ami a tanácsnokokat illeti, ott sincs meglepetés

  • Mihálik Edvint a Zöld Város Programért felelős tanácsnok,
  • Dr. Fodor Antal pedig a családpolitikai, szociálpolitikai és sportügyi feladatokért felelős tanácsnok lesz péntektől, ha megszavazzák.

Ami az állandó bizottságok tagjait illeti, így fog összeállni:

Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság

  • az elnök Szécsényi Rózsa,
  • az alelnök Molnár Zoltán,
  • a tagok pedig Jávorszky Iván,
  • Tóth Károly,
  • Dr. Farkas Levente,
  • és Német Ferenc lesznek.

A bizottsági tagja lesz továbbá Makádi Balázs, Dr. Juhász Máté és Cserényi Szilvia.

Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság

  • az elnök Dr. Polner Eörs,
  • az alelnök Mészáros Tamás lesz,
  • tag lesz Tóth-Benedek Csanád,
  • Urbán Tamás,
  • Molnár Zoltán,
  • és Avramov András.

A bizottsági tagja lesz továbbá Dr. Varga Antal, Kis-Faragó Balázs és Bíró Máté.

Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság

  • az elnök Dr. Kozma József,
  • az alelnök Tóth Károly lesz,
  • tag lesz Koromné Fenyvesi Rózsa,
  • Avramov András,
  • Mellár Tamás,
  • és Korponyai Ernő.

A bizottsági tagja lesz továbbá Fehér Attila, Dr. Deákné Ződi Ágnes, és Tóth Jakab.

Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság

  • az elnök Szénási Róbert,
  • az alelnök Ruzsa Roland lesz,
  • tag lesz Mellár Tamás,
  • Urbán Tamás,
  • Dr. Fülöp László,
  • és Mészáros Tamás.

A bizottsági tagja lesz továbbá Komjáti Zoltán, Halász Noémi, és Nagy Béla.

Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság

  • az elnök Ménesi Imre,
  • az alelnök Körmendi Zoltán lesz,
  • tag lesz Jávorszky Iván,
  • Koromné Fenyvesi Rózsa,
  • Fekete Márton,
  • és Dr. Vasárus Gábor.

A bizottsági tagja lesz továbbá Molnár Edina, Bársony Mónika és Dr. Bodnár Gábor. A pénteki közgyűlésről természetesen a Szeged365 oldalán is beszámolunk majd!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb