Mindenmás

Thug life, vásárhelyi módra: temetők mellett termesztette a kannabiszt egy férfi, majd el is adta azt

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a hódmezővásárhelyi férfivel szemben, aki elhagyatott TSZ-telepeken ültetett kannabiszt, majd el is adta azt.

A vádirat szerint a vádlott 2007 óta hobbiból termesztett saját célra kendert. A hódmezővásárhelyi férfi a növényeket a Tisza árterében, temetők mellett, elhagyatott TSZ-telepeken ültette el és gondozta, majd otthonába vitte és kiszárította.

KEZDETBEN CSAK SAJÁT RÉSZRE TERMESZTETT

A vádlott kezdetben saját célra termesztette a kannabiszt, majd a későbbiekben értékesítette is azt. A rendőrség 2022. októberében tartott kutatást a férfi lakásában, ahol lefoglalt lábon álló növényeket, kiporciózott kannabiszt és 12 millió forint a kábítószer értékesítéséből származó készpénzt. A főügyészség a vádemeléskor letartóztatásban levő vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb