Mindenmás

Felfegyverkezett katonákat látni a dorozsmai vasútállomásnál: ezért vonultak ki

Felfegyverkezett katonák állnak a Kiskundorozsma vasútállomás bejáratánál, észlelték az arra közlekedő lakosok, mely kapcsán több megkeresésé is befutott a Subasa,Sziksóstó,Öreghegy Polgárőr egyesülethez.

Mint az egyesület közösségi oldalán közzétette, szeretnének megnyugtatni mindenkit, az egyenruhások jelenlétének oka, hogy jelenleg katonai hadgyakorlat zajlik, ami a mai napon be is fejeződik.

KATONAI MENETRE SZÁMÍTHATUNK PÉNTEKEN

Nemcsak az említett dorozsmai vasútállomásnál mozgolódnak a katonák. Mint korábban megírtuk, pénteken beindulnak a Lynx harcjárművek, katonai menetoszlopra kell számítani Csongrád-Csanád vármegye területén. A Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár katonái október 18-án 19:00 és 22:00 óra között fognak katonai menetet végrehajtani.

ROBBANTÁSI GYAKORLATOT TARTANAK A SÁNDORFALVI KATONAI GYAKORLÓTÉREN

Az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy október 22-én reggel 9 és délután 15 óra között robbantási kiképzést tartanak a sándorfalvi katonai gyakorlótéren, ezért megnövekedett hanghatásra kell számítani a térségben.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb