Kikapcs

Ugyanazokon a sorokon lehet nevetni, de össze is facsarodhat tőlük a szívünk: elindult a sötéten vicces Vaknyugat olvasópróbája a Kisszínházban

A csütörtöki olvasópróbával elindult Martin McDonagh Vaknyugat című darabjának próbafolyamata. A testvérháborút két sötéten vicces részben december 13-tól láthatja a közönség a Kisszínházban, Koltai M. Gábor rendezésében, Menczel Andrea, Kárász Zénó, Poroszlay Kristóf és Vicei Zsolt előadásában, tudatta a Szegedi Nemzeti Színház.

FONTOS, HOGY A KLASSZIKUSOK MELLETT A MAI SZERZŐK IS KÉPVISELTESSÉK MAGUKAT

„Fontosnak tartjuk, hogy a klasszikusok mellett, mint például Bulgakov és Brecht, azok a mai szerzők is képviseltessék magukat Szegeden, akik a világ színházaiban jelen vannak” – fogalmazott Barnák László főigazgató, felidézve, hogy Martin McDonagh Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog című fekete komédiáját már láthatták a Szegedi Nemzeti Színház nézői. Ebben az előadásban is a szerzőtől megszokott szókimondásra lehet számítani, így a darabot 16 éven felüli nézőknek ajánlja a színház.

“UGYANAZOKON A SOROKON LEHET NEVETNI, DE ÖSSZE IS FACSARODHAT TŐLÜK A SZÍVÜNK”

A rendező, Koltai M. Gábor elmondta, hogy a Vaknyugat esetében nemcsak az eredeti mű, hanem Varró Dániel magyar fordítása is rendkívül erőteljes, csodálatos a nyelvezete, tele sötét humorral. Ugyanazokon a sorokon lehet nevetni, de össze is facsarodhat tőlük a szívünk.

EGY TESTVÉRPÁR IDŐTLEN HÁBORÚJA ÁLL A TÖRTÉNET KÖZÉPPONTJÁBAN

A történet szerint egy isten háta mögötti ír faluban, annak is a szélén, egy eldugott tanyaházban örök idők óta folytatja háborúját két testvér, Coleman és Valene. Véget nem érő harcuk naponta lángol fel újabb és újabb ürügyökön, mint például: apjuk nemrég bekövetkezett halála, különféle műanyag szobrocskák, képes magazinok, egy korty ital, tehenek, nők, egy kutya (levágott) füle, egy zacskó csipsz. A harc okát talán ők maguk sem értik – egymás bosszantása, hergelése, netán duplacsövű puskával való fenyegetése szinte lételemükké vált. Régóta próbál békét teremteni köztük Welsh atya, akit lelkészi hivatásában nem gátol más, csupán masszív alkoholizmusa és rendszeresen megrendülő hite. És ott van még Kicsilány, a tizenhét éves fruska, aki mindkét testvér szívét megdobogtatja…

A LEGNAGYOBB KORTÁRS DRÁMAÍRÓ MŰVE ALAPJÁN

Martin McDonagh a legnagyobb kortárs drámaírók közé tartozik, darabjai és filmjei számtalan díjat nyertek, sikerrel futottak a magyar színházakban és mozikban is. Vaknyugat című komédiája az ellenségeskedés mögött a szeretet és a megbocsátás lehetőségére kérdez rá. Csupa nyelvi bravúr és poén, sötéten mulatságos helyzet, nagyszerű szerepek, és annyi szív, amennyi el sem fér egy négyszereplős darabban.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Fotók: Szegedi Nemzeti Színház/Tari Róbert

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb