Mindenmás

Best of MÁV: ismét egymással szemben haladt két vonat, a biztosítóberendezésen is múlt, hogy nem ütköztek össze

Hétfő délelőtt ismét egymással szemben haladt két vonat, ezúttal a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Ongánál, de végül egymástól biztos távolságra megálltak, így az utasok nem kerültek veszélybe.

A MÁV közleménye szerint a Miskolcról Hidasnémetire 9:42-kor induló személyvonat Onga állomáson az utasok le- és felszállása után engedély nélkül, a tiltó jelzés ellenére elindult. Amikor a mozdonyvezető mindezt észrevette, a váltókörzetben megállította a vonatot. Eközben a Hidasnémetiből Miskolcra tartó személyvonat biztosítóberendezése érzékelte a másik vonat közlekedését, ezért az állomás előtt megállt. A két vonat 300 méterre állt meg egymástól.

MASSZÍV KÉSÉSEKET OKOZOTT AZ ESET

A hatósági helyszínelés ideje alatt az állomáson a vonatközlekedés szünetel. Az utasokat Miskolc és Szikszó között pótlóbuszok szállítják. A Miskolc–Hidasnémeti vonalon 20–40, esetenként 40–60 perccel hosszabb eljutási időre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő járatokra is számítani kell.

EZ MÁR A SOKADIK ESET VOLT

Legutóbb november elején Martonvásárnál haladt egymással szemben két vonat, de akkor is időben észlelték a helyzetet. Rendszeressé vált, hogy a tiltó jelzés ellenére indulnak el vonatok: múlt héten egy ilyen eset miatt kellett lezárni a Déli pályaudvart, és vasárnap is emiatt szünetelt a forgalom a Keleti és Ferencváros között – emlékeztet a 24.hu.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb