Mindenmás

Szomorú kilátások: eltűnhet a polcokról a hungarikumnak számító szegedi paprika

A júliusi 40 fokos hőség és a szárazság is nagy károkat okozott Szeged környékén a paprikaföldeken, az idei fűszerpaprika megtermett mennyisége és minősége is közepes. A paprikát október végéig is szedik, ha lehet, ezután következik a szárítás, és az eredmény pedig az őrlés után derül ki.

A Szegedtől 10 kilométerre, a szerb határ mellett működő PaprikaMolnár vállalkozás ügyvezetője, Molnár Anita a Telexnek elmondta, hogy a hőség és az aszály miatt volt az idén kevesebb a termés a környéken, mint más években. A fűszerpaprikát már csak öntözéssel érdemes termeszteni, ami megnöveli ugyan a költségeket, de szükséges a ráfordítás.

IDÉN AZ ASZÁLY MIATT NEM TUDOTT BEÉRNI A PAPRIKA

Idén nyáron azonban sokfelé elfogyott a víz a gazdálkodók korábban fúratott kútjaiból, így nem tudtak eleget öntözni, márpedig a paprika vízigényes növény. Később a szeptemberi–októberi esők miatt a paprika nem tudott igazán beérni, ezért kevés volt a második szedés eredménye. Molnár Anita szerint a nyári időjárás közel 80 százalékban határozza meg a termés mennyiségét, de a fűszerpaprika minőségét nagyrészt az őszi idő határozza meg, hiszen szeptemberben és még októberben is szedik, ha lehet.

A KÜLFÖLDI FŰSZERPAPRIKA SOKKAL OLCSÓBB, MINT A HAZAI

A fűszerpaprika hazai eladási ára az utóbbi években nőtt a termelési költségek emelkedése és a kevesebb termés miatt, de ez a fűszer jövedelmezőségét nem javította. Molnár Anita szerint aránytalan, hogy egy kiló őrölt fűszerpaprikát úgy 4 ezer forint körüli áron akarnak megvenni az emberek, és az ennél magasabbat soknak tartják, holott a gazdálkodók és a feldolgozók több mint féléves munkájának az eredménye az a kilónyi fűszer. A külföldről behozott fűszerpaprika pedig harmadannyiba kerül, mint a hazai.

A HAZAI TERMELÉS CSÖKKEN, AZ IMPORT NŐ

A hazai termelés csökkenésével párhuzamosan évek óta folyamatosan növekszik a külföldről behozott fűszer mennyisége: 2015-ben 2891 tonna volt, 2019-ben már 3399 tonna őrölt paprika érkezett hozzánk a hivatalos nyilvántartások szerint, főként Spanyolországból és Kínából, míg a kivitelünk évek óta 2,1-2,3 ezer tonna körül volt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb