Közélet

Sulyok Tamás igyekszik trendi lenni, ezért elárulta, miért nem ír alá mindent csukott szemmel

A köztársasági elnök (és stábja) igyekszik meglovagolni az aktuális trendeket, és a fiatalok érdeklődését is felkelteni a rövid videók megosztásával, melyekben különböző fogas kérdésekre válaszol. Nem volt ez másképp most sem, az államfőtől azt is megtudhattuk, hogy mi a kedvenc bibliai idézete.

Sulyok Tamás igen aktív a Facebookon, legutóbbi videójában például nézői kérdésekre válaszolt, többek között arra is, hogy miért nem ír alá mindent csukott szemmel – szúrta ki a HVG.

FRAPPÁNS KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Az első kérdés a gyermekotthonokkal kapcsolatos körülményekről érdeklődött, és az államfő azt mondta, hogy legutóbb a pilisi gyermekotthonban járt, ahol egyáltalán nem voltak olyan körülmények, inkább az ott dolgozók emberfeletti munkáját tapasztalta. A második kérdező arról érdeklődött, hogy mi Sulyok kedvenc bibliai igéje: Szeresd ellenségedet – hangzott a válasz. A harmadik, igen frappáns kérdező azt szerette volna tudni, hogy Sulyok Tamás is mindent aláír-e csukott szemmel, mint az elődjei. Sulyok erre azt válaszolta, hogy már megpróbálta, de nem sikerült, ezért mindig nyitva tartja a szemét, és olvassa, mit ír vagy nem ír alá.

NEM MINDEN VIDEÓ TALÁL BE

Nem minden videó nyerte el eddig a közönség tetszését. November végén egy édesanya tett panaszt, mert engedély nélkül szerepelhetett a kislánya egy Sulyok Tamás stábja által készített Reels-videóban:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb