Döntött az Országgyűlés: januártól az életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető bűncselekmények soha nem évülnek el hazánkban
Elfogadta az Országgyűlés a Till Tamás-gyilkossággal összefüggésben benyújtott, a Büntető törvénykönyvet módosító javaslatot. Ennek értelmében január elsejétől az életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető bűncselekmények soha nem évülnek el, függetlenül attól, hogy azokat felnőttek vagy fiatalkorúak követték el.
A Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról címet viselő előterjesztés határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréssel történő tárgyalására tett javaslat alapján az összevont vitára, valamint a zárószavazásra is december 17-én, azaz ma került sor. A módosítást végül 190 képviselő támogatta, senki sem szavazott ellene, és nem is tartózkodott senki. Heten viszont nem voltak jelen.
TILL TAMÁS MEGGYILKOLÁSA MIATT MÓDOSÍTOTTÁK A TÖRVÉNYT
A kormánypárti kezdeményezésű javaslatot a Till Tamás meggyilkolása, valamint a feltételezett elkövető felelősségre vonása körül kialakult elévülési jogvita indukálta – emlékeztet az Index. A mostani módosítás indoklásában úgy fogalmaztak, “a törvényjavaslat célja, hogy a Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény jelenleg hatályos normaszövegével összefüggésben esetlegesen felmerülő jogértelmezési bizonytalanságot megszüntesse, és egyértelművé tegye azt a következetes jogalkotói akaratot, amely szerint az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények – függetlenül attól, hogy azokat felnőttkorúak vagy fiatalkorúak követték el – soha nem évülnek el.”
A benyújtók leszögezték: „Egy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető súlyos bűncselekmény – mint például a minősített emberölés esetei – esetében a zéró tolerancia elve érvényesül”.