Közélet

Februártól fizetni kell majd az új személyi igazolványokért, ha átmegy a rendelet

2025. február 1-től 7700 forintot kell fizetni a személyi igazolványok kiállításáért. Az új eSzemélyi igazolványokra ugyanakkor több százezer embernek lehet szüksége ahhoz, hogy regisztrálni tudjon a DÁP-ra, vagy az Ügyfélkapu+-ra.

Társadalmi egyeztetésre bocsátották az “egyes okmányok kiállításával és a postai kézbesítéssel kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről” szóló rendeletet, amelyet Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter jegyez.

TÖBB OKMÁNYÉRT IS DÍJAT KELL FIZETNI

Mint kiderült, ha átmegy a rendelet, több okmányért is díjat kell fizetni. A személyazonosító igazolvány kiállításáért, pótlásáért igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni – írja a pénzcentrum.hu. Az ingyenesség egyebek közt akkor marad fent továbbra is, ha

  • a korábbi állandó személyazonosító igazolvány érvényességének lejárta miatt új okmányt kell igényelni,
  • ha 14. életévét be nem töltött kérelmező  személyazonosító igazolványt igényel.

MEGSZŰNIK AZ ÜGYFÉLKAPU

Nagyon sokan lesznek érintettek azonban amiatt, hogy 2025 január 16-tól megszűnik az Ügyfélkapu néven ismert belépési megoldás. Helyébe az Ügyfélkapu+ lép, illetve a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) alkalmazása lesz használható. Az új megoldásokhoz azonban oly módon lehetséges a regisztráció, ha valaki rendelkezik aktivált eSzemélyi igazolvánnyal. Vagyis a regisztrációra egyelőre csak a 2021. 06. 23. után készült okmányokkal van lehetőség. Fontos, hogy a DÁP-os regisztrációra a kormányablakokban is lehetőség van. A kormányablakos regisztráció esetén ugyanakkor nincs szükség az eSzemélyi igazolvány használatára.

NAGY LESZ A ROHAM AZ OKMÁNYIRODÁKBAN

A Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) becslése szerint körülbelül félmillió magyar állampolgár rendelkezik még a 2021 júniusánál régebbi típusú érvényes személyi igazolványokkal. Amennyiben mindegyikük új személyazonosító okmányt igényelne a DÁP és az Ügyfélkapu+ használatához, az mintegy 4 milliárd forintnyi pluszpénzt jelentene a költségvetésnek. Februárig várhatóan nagy lesz a roham az okmányirodákon – becsülte lapunknak Ruszin Zsolt, az MKOE alelnöke.

TÖBB MINT 7 EZER FORINT LESZ A SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNY

Az egyéb okmányok kiállításával és pótlásával kapcsolatos eljárások díja a következőképp alakul 2025 február 1-től:

  • Az állandó személyazonosító igazolvány: 7 700 forint lesz.
  • Az állandó személyazonosító igazolvány és belföldön, postai úton könyvelt küldeményként történő kézbesítése: 9 700 forint.
  • Az Nytv. 36/A. § (1) bekezdés a), b), d) és f) pontja szerinti állandó személyazonosító igazolvány belföldön, postai úton könyvelt küldeményként történő kézbesítése: 2 000 forint.
  • Az ideiglenes személyazonosító igazolvány: 3 100 forint.
  • A személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány: 3 700 forint.
  • A személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány és belföldön, postai úton könyvelt küldeményként történő kézbesítése: 5 700 forint.
  • Az Nytv. 36/A. § (2) bekezdés a)-b) pontja szerinti személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány belföldön, postai úton könyvelt küldeményként történő kézbesítése: 2 000 forint.

Az úti okmányok kiállításával és pótlásával kapcsolatos eljárások díjai így fognak alakulni:

  • A magánútlevél, a második magánútlevél: 17 000 Ft
  • A magánútlevél, a második magánútlevél és belföldön, postai úton könyvelt küldeményként történő kézbesítése: 19 000 Ft
  • A kérelem benyújtásának időpontjában 12. életévét be nem töltött személy magánútlevele, második magánútlevele: 8 500 Ft
  • A kérelem benyújtásának időpontjában 12. életévét be nem töltött személy magánútlevele, második magánútlevele és belföldön, postai úton könyvelt küldeményként történő kézbesítése: 10 500 Ft
  • A kérelem benyújtásának időpontjában három vagy több kiskorú gyermeket háztartásában nevelő törvényes képviselő esetén a 12. életévét be nem töltött kiskorú gyermek magánútlevele, második magánútlevele: 3 000 Ft
  • A kérelem benyújtásának időpontjában három vagy több kiskorú gyermeket háztartásában nevelő törvényes képviselő esetén a 12. életévét be nem töltött kiskorú gyermek magánútlevele, második magánútlevele és belföldön, postai úton könyvelt küldeményként történő kézbesítése: 5 000 Ft
  • A 12-18 éves életkor közötti személy magánútlevele, második magánútlevele: 12 500 Ft
  • A 12-18 éves életkor közötti személy magánútlevele, második magánútlevele és belföldön, postai úton könyvelt küldeményként történő kézbesítése: 14 500 Ft
  • A kérelem benyújtásának időpontjában három vagy több kiskorú gyermeket háztartásában nevelő törvényes képviselő esetén a 12. életévét betöltött kiskorú gyermek magánútlevele, második magánútlevele: 8 500 Ft
  • A kérelem benyújtásának időpontjában három vagy több kiskorú gyermeket háztartásában nevelő törvényes képviselő esetén a 12. életévét betöltött kiskorú gyermek magánútlevele, második magánútlevele és belföldön, postai úton könyvelt küldeményként történő kézbesítése: 10 500 Ft
  • Az 1 éves érvényességgel kiállított útlevél: 3 000 Ft
  • Az 1 éves érvényességgel kiállított útlevél és belföldön, postai úton könyvelt küldeményként történő kézbesítése: 5 000 Ft
  • Az ideiglenes magánútlevél: 17 000 Ft
  • A diplomata, a külügyi szolgálati, a szolgálati és a hajós szolgálati útlevél: 20 000 Ft
  • A diplomata, a külügyi szolgálati, a szolgálati és a hajós szolgálati útlevél és belföldön, postai úton könyvelt küldeményként történő kézbesítése: 22 000 Ft

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb