Szegedi Arcok

Elhunyt Szeged legendás szobrászművésze

Elhunyt Kalmár Márton szobrászművész, akinek többek között Bálint Sándor és Batthyány Lajos mellszobrait, Klebelsberg Kuno bronz domborművét és Szent-Györgyi Albert vörös márvány portréját is köszönheti Szeged. A szomorú hírt lánya közölte Facebook oldalán, mint írta,

“Szeretett Édesapánk, Kalmár Márton szobrászművész tegnap, december 20-án délután, 78 éves korában maga mögött hagyta földi Életét”

A szegedi születésű művész 1969-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol Pátzay Pál tanítványa volt. Önálló tárlattal 1974-ben mutatkozott be. 1991-től egykori iskolájának művészeti igazgatója. A szegedi SZÖG-ART Művészeti Egyesületnek, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének is tagja volt, köztéri alkotásai Szeged, Kiskunmajsa, Medgyesegyháza, Mórahalom, Szank tereit díszítik.

Csak néhány, a rengeteg alkotása közül, a teljesség igénye nélkül (via):

  • 1987 Cégér, bronz, Szeged, Kígyó Patika
  • 1987 Szent-Györgyi Albert, vörös márvány portré, Szeged, Nemzeti Emlékcsarnok
  • 1988 Cserháti István, bronz, márvány, Szeged, Orvostudományi Egyetem
  • 1989 Hetényi Géza, bronz dombormű, Szeged, Korányi fasor
  • 1989 Bálint Sándor, mészkő mellszobor, Szeged, Mátyás király tér
  • 1990 Glattfelder Gyula, dombormű, Szeged
  • 1991 Zoltánfy István síremléke, mészkő, Szeged, Belvárosi temető
  • 1991 Fontos Sándor síremléke, mészkő, Szeged, Belvárosi temető
  • 1992 Klebelsberg Kuno, bronz dombormű, Szeged
  • 1996 Kováts József, bronz mellszobor, Szeged
  • 1997 Nepomuki Szent János-kút, tégla, mészkő, Kiszombor
  • 1999 Kiss Ernő, dombormű, Szeged

A közismert művész 2008 tavaszán közúti balesetet szenvedett, hosszú ideig volt kómában, lélegeztetőgépen, de fél év után felépült, s éveken át tovább folytatta alkotói munkáját.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb