Kiderült, hogy meddig gyönyörködhetünk még Szeged karácsonyfájában a Klauzál téren
,,Vízkereszt elmúlt, de a szegedi karácsonyfa még mindig áll a Klauzál téren” – keresett meg bennünket több olvasónk is, akik arra voltak kíváncsiak, hogy lehet-e tudni, meddig lesz még ott a karácsonyfa Szeged egyik legszebb terén. Az ügyben érdeklődtünk a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-nél, akiktől megtudtuk, hogy pénteken, azaz holnap szállítják el a fenyőfát a Klauzál térről.
Többen is érdeklődtek nálunk azzal kapcsolatban, hogy ugyan vízkereszt már elmúlt, de Szeged karácsonyfája még mindig a Klauzál téren áll. Az ügyben megkerestük a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft-t, mint Makrai Lászlótól, a cég ügyvezető igazgatójától megtudtuk, holnap, azaz pénteken szállítják el a Klauzál térről a fenyőfát, így addig még mindenki megcsodálhatja utoljára. A fenyőfa egyébként még tavaly november végén érkezett meg a Klauzál térre, egyenesen Tápéról, amit egy idős asszony ajánlott fel, aki 40 éve ültette a kis fenyőt az udvarába. A megérkezésnél és a felállításnál is ott voltunk: