Ezt nem láttuk jönni: akkorát ment Majka klipje, hogy egy vásárhelyi cukrászda már le is gyártotta a Bindzsisztán-szeletet (frissítve)
Felült a Bindzsisztán-vonatra egy hódmezővásárhelyi cukrászda is, legyártották a Majka-klip ihlette süteményüket, a Bindzsi-szeletet.
Bindzsisztáni pénztömböket szimbolizáló édességek leptek el egy hódmezővásárhelyi cukrászdát – írta posztjában a polgármester, Márki-Zay Péter.
Jelezte azt is, hogy
,,az első szeleteket a helyiek gyorsan elkapkodták, így délután lesz csak újra, én is már csak előrendelni tudtam.”
Hozzátette, hogy „egy szelet Bindzsi-szelet valószínűleg nem édesíti meg az életünket, a problémáinkat sem oldja meg, de talán segít elgondolkodni rajtuk.”
FRISSÍTVE: MEGSZÓLALT MAJKA
A megjelent Bindzsisztán szeletre reagált Majka is, aki a közösségi oldalán kiemelte, hogy nem járult hozzá a védjegy bejegyzés alatt lévő Bindzsisztán szó használatához.
“Olvasom, hogy “bindzsisztán szeletet” kínál egy hódmezővásárhelyi cukrászda. Ahogy nemrég a produkció menedzsere telefonon is jelezte feléjük, NEM JÁRULTAM HOZZÁ a védjegy bejegyzés alatt lévő Bindzsisztán szó használatához, ezáltal a termék értékesítéséhez, és a rólam készített fotó használatához sem! Kértem a jogsértés azonnali megszüntetését!! Komolyan gondolja bárki, hogy rövidtávú haszonlesőként a szerzői joggal visszaél, hogy a rólam készített fényképet bármire felteheti???? Szerzői és személyiségi jogaim megsértése miatt ebben és minden egyéb esetben jogi eljárást kezdeményezek, az ebből befolyó kárigényemet pedig jótékony célra fogom felajánlani” – emelte ki.
EGY HÉT ALATT TÖBB MINT 7 MILLIÓAN NÉZTÉK MEG
Az alig egy hete adta ki Majka a Csurran, cseppen című számát a hozzá tartozó klippel, máris több mint 7, 7 millió megtekintést ért el.