Szegedi ArcokVideo365

“Hagyd abba, ha járni akarsz” – javasolták 21 évesen Nagy Péternek, aki azóta háromszor járt olimpián és 20 alkalommal lett magyar bajnok

“Hagyd abba, ha járni akarsz” – mondták az akkor 21 éves, a súlyemelő versenykarrierje hajnalán járó szegedi Nagy Péternek, akinek már rögtön az elején ijesztő gerincproblémái voltak. Nem hagyta abba, sőt, az eset óta eltelt 17 évet aktív versenyzéssel töltötte, amelynek eredménye három olimpia és húsz magyar bajnoki cím lett. A közismert, a Szeged365 olvasói által 2023-ban a Legszegedibb Sportolónak is megválasztott nehézatlétát a Mozgásklinika szegedi központjába kísértük el a napokban, ahol elmondta, hogy mindig is a prevencióban hitt, a folyamatos megelőzésben.

A 38 éves, háromszoros olimpikon 333 kilogrammos összetett (151 kg-os szakítás, és 182 kg-os lökés) eredménnyel – 43 kilóval előzve meg az ezüstérmes vetélytársát – lett az év végén immáron huszadik alkalommal, zsinórban bajnok, vagyis húsz éve, minden egyes alkalommal ő állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A sportág extrém terhelést jelent a testnek, főleg a váll, a tér, a könyök és a csukló környéke van kitéve sérülésveszélynek, de mint Peti elmondta, ő szinte az összeset “megúszta” a karrierje során, egyedül a gerincével volt egy komolyabb gondja 21 éves korában, azonban felgyógyulása óta folyamatosan gyógytornával előzi meg a bajt. A legutóbbi vállstabilizáló szalag sérülése – amely miatt sajnos a 2024-es, Párizsi Olimpiára már nem tudott kijutni – is a gyógytorna miatt jött rendbe.

“Szerencsés vagyok, kevés dolog fáj, de az legalább nagyon”

– mondta viccelődve a mosolygós óriás, akit Gallusz Gábor, a Mozgásklinika Szeged gyógytornász-fizioterapeuta vett kezelésbe a József Attila sgt. 108. alatti rendelőben. Az utóbbiról egy videós anyagot is forgattunk, amelyben jól kifaggattuk Szeged – szó szerint – legnagyobb olimpikonját:

Operatőr: Galyas Richárd, Riporter: Sóti Gellért, Vágó: Harkai Sz. Ádám

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb