Késsel támadt egy férfi a pultosnőre, mert az nem akarta kiszolgálni a vármegyénkben – azzal fenyegette, hogy elvágja a torkát
A letartóztatását indítványozták annak a férfinak, aki késsel támadt egy pultosnőre a vármegyénkben. Mindezt azért, mert az nem akarta kiszolgálni. A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség a hétvégi ügyeleti tevékenysége során indítványozta a letartóztatást, amit a Szegedi Járásbíróság el is rendelt.
A megalapozott gyanú szerint a férfi az egyik megyebeli település kocsmájába italozott múlt hét csütörtök reggelétől kor délutánig, amikor is részegsége miatt a pultosnő közölte vele, hogy nem ad neki többet inni, mivel a férfi már maga alá is vizelt. A férfi erre közölte, hogy most elmegy, de ha visszajön, akkor elvágja a sértett torkát.
EGY ÓRA MÚLVA VISSZA IS MENT
A gyanúsított egy óra elteltével vissza is tért egy késsel és megindult a kocsma belseje felé azt kiabálva, hogy megöli a sértettet. A cselekményt a teraszon ülő egyik vendég akadályozta meg, aki feltartóztatta a gyanúsítottat és kicsavarta a kezéből a kést. A férfit a sértett segélyhívására kiérkező rendőrök állították elő.
A főügyészség az emberölés előkészületének bűntette miatt indult eljárásban a szökés-elrejtőzés, a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatásának egy hónapra történő elrendelését.
A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsított letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte. A végzés nem végleges, azzal szemben a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.