Közélet

Megszólalt Orbán Viktor az euró bevezetéséről: Lámfalussy intelmei alapján nem vagyunk tagjai az eurózónának

Jelenlegi formájában az euró az eleve erős és versenyképes gazdaságoknak kedvez, nem segíti a felzárkózó gazdaságok megerősödését. Lámfalussy intelmei alapján nem vagyunk tagjai az eurózónának – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Lámfalussy Lectures Konferencián, ahol elbúcsúztatta Matolcsy Györgyöt is.

Orbán Viktor miniszterelnök búcsúztatta Matolcsy Györgyöt a Lámfalussy-konferencián, ahol méltatta a jegybankelnök elmúlt évtizedes munkásságát. A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „ez még nem a történet vége”.

AZ EURÓ CSAK A LEGGAZDAGABBAKNAK SEGÍT

Lámfalussy Sándor kapcsán azt emelte ki, hogy “mindenki másnál jobban ismerte az euró működését, mégiscsak a saját találmányáról van szó, látta benne a lehetőségeket, de erről már ritkábban beszélünk, látta benne a lehetséges működési hibákat is.” E kapcsán a kormányfő kiemelte: még mindig nincs közös fiskális politika az euró mögött. A Portfolio szerint a miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy Lámfalussy úgy gondolta, ha nem lesznek elég ügyesek az európai vezetők, nem tesznek meg fontos lépéseket, akkor az eurózóna minden tagja nem fog az euróból profitálni.

NEM SEGÍT A FELZÁRKÓZÓ GAZDASÁGOKNAK

A kormányfő szerint jelenlegi formájában az euró az eleve erős és versenyképes gazdaságoknak kedvez, de nem segíti a felzárkózó gazdaságok megerősödését. Ez komoly figyelmeztetés, talán a legfontosabb hagyatéka Lámfalussy Sándornak a magyarok számára, akik még nem vagyunk tagja az eurózónának. “Éppen az ő intelmeire hallgatva nem vagyunk tagja az eurózónának. Az eurózóna atyjának az öröksége Magyarország számára az a tanács, hogy vigyázzatok, ha a gazdaságotok nincs felkészülve a csatlakozásra, a csatlakozás meg fog ölni benneteket” – mondta a kormányfő.

AZ EURÓ ATYJA

A lap megjegyzi, hogy a 2015-ben elhunyt, Magyarországot még 1949-ben, 20 évesen elhagyó Lámfalussy Sándort az euró atyjának is nevezik, ugyanis részt vett az Európai Gazdasági és Monetáris Unió alapjait lefektető Delors-bizottság munkájában, 1994 és 1997 között pedig az Európai Monetáris Intézet (az Európai Központi Bank elődje) első elnöke volt, így meghatározó szerepet játszott az EKB megalapításában.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb