Kihirdették a Szegedért Alapítvány idei díjazottjait, a márciusi díjátadó gálán Karikó Katalin is ott lesz
Immáron 36. alkalommal Szegedért Alapítvány kuratóriumai a beérkezett civil ajánlások alapján Szeged kiválóságainak személyéről, a 2025-ös év fődíjasáról valamint a tudományos, a művészeti és a társadalmi-állampolgári kuratórium díjazottjáról. A fődítjat idén Dr. Apró Ferenc helytörténész, irodalomtörténész, művelődéstörténész, művészeti író kapta meg, de balettművészt és biológust is díjaznak. A hivatalos díjátadó gála március elején lesz a Szegedi Nemzeti Színházban, amin Karikó Katalin is részt vesz majd.
Mint ahogyan a szerkesztőségünknek küldött közleményben írják, a Szegedért Alapítvány célja 36 éve változatlan: elismerni a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, Szeged rangját növelő személyeket, emellett támogatni a város életét gazdagító értékes kezdeményezések, események megvalósítását. Ez volt az alapítók szándéka, amit több mint három évtizede hűen követnek az utódok: mára már 140 kiváló személyiség őrzi a Szegedért Alapítvány fődíját valamint tudományos, művészeti és társadalmi-állampolgári díjait, ők azok, akik szakmai kiválóságuk, példaértékű emberségük miatt elnyerték Szeged civil közösségének elismerését és megbecsülését. Íme a díjazottak:
- A Szegedért Alapítvány fődíjasa 2025-ben: Dr. Apró Ferenc
Dr. Apró Ferenc helytörténész, irodalomtörténész, művelődéstörténész, művészeti író Szeged történetének kutatásában és publikálásában végzett kiemelkedő munkáját, a város érdekében egész életen át végzett értékteremtő tevékenységét ismeri el a Szegedért Alapítvány fődíja. A további díjazottak:
- A Tudományos kuratórium Szőkefalvi-Nagy Béla díját Prof. Dr. Nagy Ferenc biológus,
- A Művészeti Kuratórium Gregor József díját Pataki András balettművész,
- A Társadalmi-Állampolgári Kuratórium Debreczeni Pál díját pedig Kállai Ákos drámapedagógus kapja
IDÉN IS SOK PÁLYÁZAT ÉRKEZETT
Az alapítvány pályázati felhívására 2025-ben is rendkívül sok pályázat érkezett egyénektől, kutató- és alkotócsoportoktól, művészeti közösségektől, Szeged hírnevét emelő rendezvények, a városhoz kapcsolódó művészeti alkotások és kiadványok létrejöttének támogatására. Az alapítvány három szakmai kuratóriuma a tavalyinál nagyobb összeget, összesen 6 millió forintot, kuratóriumonként 2 millió forintot ítélhetett oda a pályázóknak. Az elnyert támogatások ismét értékteremtő kezdeményezések megvalósulását segítik a város javára – írja az alapítvány közleményében.
A HAGYOMÁNYOKHOZ HŰEN IDÉN IS A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZBAN LESZ A DÍJÁTADÓ
A Szegedért Alapítvány a 36. Díjátadó Gálát a hagyományt és az alapítók szándékát követve, most is az 1879-es Szegedi Nagyárvíz napjához kötődően 2025. március 8-án, szombaton este 19.00 órától tartja a Szegedi Nemzeti Színházban. A Szegedért Alapítvány idei díjazottjait és a közönséget ezúttal is ünnepi műsor köszönti. A díjátadó gálán jelen lesz Karikó Katalin Nobel-díjas kutató is, aki 2022-ben vette át a fődíjat és most így üzent az est vendégeinek: „Én is ott leszek a színházban és örömmel ünneplem az idei év díjazottjait!”



