díjak
-
Szegedi Arcok
Ők az év tesitanárai Csongrád-Csanád vármegyében! Szegedi, mórahalmi és hódmezővásárhelyi oktatók vehették át a K&H mozdulj! az év tesitanára vármegyei díjait
Átadták a K&H mozdulj! az év tesitanára vármegyei díjakat. Mint kiderült, a Magyar Diáksport Szövetség kezdeményezésére először választották ki az…
-
Közélet
Több száz munkavállalójának tartozik a MÁV, a szakszervezet Lázár Jánostól kért segítséget (frissítve)
Összesen közel hatszáz dolgozó várja hónapok, de akár évek óta, hogy a MÁV kifizesse a többletmunka után, különféle projektekben, szerződés…
-
Közélet
Friss KSH adatok: brutálisat drágultak a telefon- és internetdíjak, ez húzta fel az inflációt márciusban
A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a friss márciusi adatait, ezek szerint a februári 3,7 után márciusban 3,6 százalékkal voltak a…
-
Emelkednek a Magyar Posta levélfeladásainak díjai januártól, Szegeden is többet fizetünk
A Magyar Posta által alkalmazott levélfeladási díjak minimálisan, infláció alatti mértékben emelkednek 2024. január 1-jétől – közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.…
-
Kikapcs
A legjobb operatőri munkáért járó fődíjat Hartung Dávid, a Larry operatőre kapta: lezárult a hetedik Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál
Szombaton átadták a 7. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál díjait a szegedi Belvárosi Moziban. A legjobb operatőri munkáért járó fődíjat ezúttal…
-
Közélet
TOP 100 Gazdasági Konferencia: Dr. Szabó Gábor kapta a kamara legrangosabb elismerését, a PICK Szeged dedikált meze pedig 1,7 millióért kelt el, melyből a Reménysugár Alapítványt támogatják
A Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara az Enterprise Europe Network Szegeddel közösen idén is megrendezte a TOP 100 Gazdasági Konferenciáját október…
-
Közélet
Vajon ki lesz az Év civil szervezete és az Év adományozója? Május 15-ig te is jelölheted az arra érdemes szegedi és környéki egyesületet
A Csongrád-Csanád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ idén is meghirdeti az Év Csongrád- Csanád Vármegye Civil Szervezete 2023., és az…