Újabb üzletbezárás: ezúttal a Takko dobta be a törölközőt, a vásárhelyi Family Centerben

A Covid-járvány óta nem ritka, hogy itt-ott bezár egy üzlet, a széria következő “áldozata” pedig a hódmezővásárhelyi Family Centerben működő Takko ruházati diszkont. Mint a bevásárlóközponthoz köthető forrásainktól megtudtuk, utoljára február 15-én, most szombaton tartanak nyitva.
A bezárás okát forrásaink az utóbbi hónapok gyér forgalmával indokolták. A német lánc – amely 47 helyszínen van jelen Magyarországon, többek között a szegedi Árkád Szegedben – egy hírlevélben értesítette a vásárlóit, a helyi lapnak pedig meg is erősítették, hogy valóban bezár a bolt. A Hódpress kérdésére azt is elmondták, hogy akciókra nem lehet számítani, a megmaradt árukészletet átszállítják más, környékbeli boltokba.
Az 1982-ben, Talgte (Észak-Rajna-Vesztfália, Németország) településen alapított fast fashion diszkontlánc 17 országban van jelen, 2000 üzletet üzemeltet és 18.000 alkalmazottja van. Hogy a vásárhelyi kollégák kapnak-e lehetőséget más Takko üzletben (például a szegediben) egyelőre nem lehet tudni.