Szegedi Arcok

Megvan, ki lesz idén Szeged díszpolgára és Szeged Sportolója, de elismerésben részesül a 2024-es év Legszegedibb Jótevője is

A nagy port kavart kocsmarendelet és az idei év költségvetésének elfogadása mellett más is történt a mai közgyűlésen, ugyanis döntöttek arról is, ki lesz idén Szeged díszpolgára. A közgyűlés Vajda Júlia operaénekest, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagját választotta meg az 2025-ös év díszpolgárának, de kiderült az is, hogy ki kapja a Pro Urbe-díját, a Szegedért Emlékérmet, a Szeged Sportolója, valamint a Szeged Sportjáért díjat.

A képviselők döntése értelmében a díszpolgári címet idén a Liszt Ferenc-díjas Vajda Júlia, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja kapta, aki a hagyományokhoz híven majd Szeged napján veheti át a rangos elismerést. Mindezek mellett döntöttek a Pro-Urbe díjakról is, ezt a januárban Legszegedibb Jótevőnek választott Kothencz Jánosnak, a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatójának főigazgatójnak és Mészáros Zsoltnak, a Béke Utcai Általános Iskola nyugalmazott igazgatójának ítélték oda. Szegedért Emlékérmet hárman kaptak:

  • Hajós Tibor építészmérnök,
  • Mátó Sándor hidászmérnök
  • Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője

Ők szintén május 21-én, Szeged napján vehetik át az elismerést. Végezetül a Szeged Sportolója díjról és a Szeged Sportjáért díjról döntött a közgyűlés, előbbit a Szegedi Vízisport Egyesület kenusa, Kiss Ágnes, és a Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidő SE parasportlövője, Rescsik Csaba nyerte el. Utóbbit, a Szeged Sportjáért díjat Fürdök Gábor, a Szegedi Vízisport Egyesület kenu szakedzője, valamint Kiss Gábor, az SZTE JGYPK TSTI nyugalmazott főiskolai docense zsebelte be.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb