Közélet

Valentin napra, szeretettel: Lázár János agyon dícsérte Botka Lászlót, akit pár éve még bűnözők polgármesterének nevezett

Új központi irodát, kutatás-fejlesztési és innovációs laboratóriumot, valamint gyógyszergyártó üzemet épített Szegeden a Goodwill Pharma Nyrt – írtuk meg csütörtökön. A csaknem 5 milliárd forintos beruházást csütörtökön adta át Lázár János és Botka László, az eseményt követően pedig egy szokatlanul hízelgő poszt jelent meg az építési miniszter Facebook oldalán, amely azért is izgalmas, mert pár éve még azt találta mondani a szegedi politikusról, hogy “Botka a szervezett baloldali bűnözői körök polgármestere.”

I THINK THIS IS THE BEGINNING OF A BEAUTIFUL FRIENDSHIP

A csütörtök este kitett bejegyzés azzal indít, hogy gyakran az ország gazdagabb, fejlettebb régióiból lesajnálnak minket, dél-alföldieket, pedig olyan értékeink vannak, amelyekkel a nehezebb adottságok közepette is képesek vagyunk sikereket elérni.

“Azt is mondhatnám, nekünk megadatott, hogy a saját bőrünkön érezzük a mondás lényegét: innen szép nyerni”

– írta Lázár János, aki a poszt második felében Szeged polgármesterét kezdte el dícsérni:

“Szeged az egyetemre építve és a helyi kezdeményezéseket támogatva tudott olyan tudásbázist létrehozni, amely mára kitermelte a város egyik kitörési pontját, az innovatív gyógyszergyártást. Ebben nagy szerepe van Botka Lászlónak is, akivel a vitáinknál mindig fontosabbak voltak a közös eredmények. Márpedig nekünk voltak nagy vitáink, de még nagyobb közös sikereink is. Amikor egy polgármester a pártpolitika elé helyezi az általa vezetett város ügyeit, ott biztos az eredmény. Szeged ilyen hely, Botka László ilyen polgármester”

– zárta a már-már szentimentálisra sikerült posztot a miniszter.

PÁR ÉVE MÉG EGÉSZEN MÁS VOLT A LEÁNYZÓ FEKVÉSE

A fentiek annak tükrében hatnak igazán ütősen, hogy Lázár János pár éve még ilyeneket mondott a Promenad 24 – en Botka Lászlóról:

  • “Szeged fejlődésének jelen pillanatban egyetlen akadálya van, mégpedig Botka László, aki ma már nem a megoldás, hanem maga a probléma”
  • “Botka puhasága és tétovasága ahhoz vezetett, hogy szervezett bűnözői körök vették át Szeged irányítását. Erről szól a VIP-parkolási ügy kicsiben, a Szeviép-ügy nagyban”
  • “Botka ma már nem a szegediek, hanem e szervezett baloldali bűnözői körök polgármestere. Hogy a bábjuk „csupán” vagy egy közülük, azt a nyomozóhatóságok dolga eldönteni”

Botka László sem bánt kesztyűs kézzel Lázár Jánossal, 2018-ban az Indexnek azt mondta, hogy “minden jel arra mutat, hogy Lázár Szeged hűbérúra akar lenni. Végül is kastélya már van hozzá. De a szegediek nem kérnek se Lázárból, se a Fideszből. Mi nyugodtan dolgozunk tovább.”

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb