Petőfi halála, és Kossuth Lajos dedikált fotója – 195 éve született legendás festő lesz a főszereplője a Fekete ház új időszaki kiállításának Szegeden
Madarász Viktor és lánya, Adeline munkásságát ismerhetik meg az érdeklődők a Fekete ház új kiállításán – tudtuk meg a Móra Ferenc Múzeumtól. Mint kiderült, az „Ecsettel írt történelem” című tárlatot március 7-én, pénteken 16 órakor nyitják meg Szegeden.
A 195 éve született legendás festő, Madarász Viktor és lánya, Adeline lesz a főszereplője a szegedi Fekete ház új időszaki kiállításának. A tárlat középpontjában a Madarász-hagyaték áll: Viktor és Adeline festményei mellett különböző használati tárgyakat, dokumentumokat, relikviákat is bemutatnak.
KÜLÖNLEGES FESTMÉNY IS LÁTHATÓ LESZ
A tájékoztatás szerint a tárlaton látható lesz például Madarász Viktor egy különleges festménye, a „Petőfi halála”. Az alkotást csupán egy alkalommal mutatták be az 1907-1908-as téli tárlaton. A festményről sokáig azt hitték, hogy a második világháborúban megsemmisült, de később kiderült, hogy Adeline a zebegényi nyaralójuk padlására rejtette el az alkotást, így a remekmű megmenekült.
KOSSUTH FOTÓJA IS MEGJEÉENIK A TÁRLATON
Madarász Viktor élete végéig fontosnak tartotta a ’48-49-es forradalom és szabadságharc emlékének ápolását, ezért szerette volna megfesteni barátját, Kossuth Lajost is. Mivel nem volt fotója a legendás politikusról, ezért levelet írt 1877-ben Kossuthnak, hogy küldjön magáról egy fényképet, amely alapján megfestheti arcvonásait. Kossuth végül egy dedikált fotót juttatott el a festőnek – ezt a fotót is bemutatják a tárlaton. A különleges relikvia mellett pedig látható lesz Madarász Viktor 11 évesen készült rajzfüzete, sokat használt festőszekrénye, különböző bútorai és kabátja is.
A MADARÁSZ-HAGYATÉKOT LÁNYA ŐRIZTE
A Madarász-hagyatékot lánya, Adeline őrizte és gondozta, aki maga is festőművészként tevékenykedett – egyedüliként Madarász Viktor gyermekei közül. Adeline Székely Bertalannál tanult festészetet, majd később női festőiskolát is alapított. Németországban és Párizsban folytatott tanulmányokat, alkotásait a Műcsarnokban is kiállították. A Fekete ház kiállításán Adeline festményeit, személyes tárgyait is láthatják az érdeklődők.
KÖZEL HATVAN MŰTÁRGYAT MUTATNAK BE
Az „Ecsettel írt történelem” című kiállítás közel hatvan, a Madarász-hagyatékból származó műtárgyat vonultat fel, amelyek különleges betekintést engednek Madarász Viktor nem mindennapi életútjába. A tárlat kollekciója a XV. Kerületi Kulturális Örökség Háza és Helytörténeti Gyűjteményéből érkezik Szegedre.
Fotók: Móra Ferenc Múzeum






