Sport

Szép volt fiúk! Borvető gólja döntött a Mezőkövesd ellen!

Megérdemelt siker a Szent Gellért Fórumban! A Szeged-Csanád GA már a 16. percben emberelőnybe került, végig irányította a mérkőzést, és a második félidőben Borvető találatával otthon tartotta a három pontot a Mezőkövesd ellen.

A Szeged nagy lendülettel kezdte az NB II 20. fordulójának rangadóját a Mezőkövesd ellen. Már a 16. percben fontos fordulat történt: Zachán megkapta a második sárgáját, így emberelőnyben játszhattunk tovább. Ezután még nagyobb nyomás alá helyeztük a vendégeket, ám az első félidőben hiába alakítottunk ki több helyzetet, Juhász kapus remek napot fogott ki. A szünetre 0-0-val vonultak a csapatok.

Borvető villant, három pont a Szegedé!

A második félidőben sem változott a játék képe: Alekszandar Jovics együttese továbbra is támadott, minden cserét kihasználva frissített a csapaton. Az áttörés a 66. percben jött el: Erdei beadását követően Borvető fejese után a kapus még védeni tudott, de a kipattanóra a szegedi támadó érkezett, és közelről a hálóba lőtt! 1-0!

A hajrában a Mezőkövesd próbálkozott az egyenlítéssel, de a Szeged stabilan védekezett, sőt, Biben előtt is adódott egy lehetőség a 92. percben, de Juhász ismét nagyot védett.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb